Pesti Srácok

Szigorítják a kampánypénzek elszámolását

Szigorítják a kampánypénzek elszámolását

Az Országgyűlésnek még az őszi időszakban el kell fogadnia a kampányfinanszírozás további szigorításáról szóló törvényjavaslatot, aminek ehhez egy-két héten belül a parlament elé kell kerülnie, mondta Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

A Political Capital Institute és a Transparency International Magyarország kedden közölte, hogy súlyos kockázatot lát a választási kampány finanszírozásának szabályozásában, ezért kezdeményezik az erre vonatkozó törvény módosítását.

Gulyás Gergely azt mondta: a két szervezet „kiskaput bezáró javaslatát” támogatja a Fidesz frakciója. A pártoknak így nem az állított, hanem csak a választásokon elinduló jelöltek után járna támogatás.

PestiSracok facebook image

A Political Capital arra hívta fel figyelmet, hogy a korábbinál jóval könnyebben teljesíthetők a képviselőjelölt-állítás feltételei. 27 egyéni jelölt elindításával, azaz 13 500 aláírás összegyűjtésével már országos lista állítható. Ez szerintük azt jelenti, hogy akár egy baráti társaságnak is megéri pártot alapítani, máris hozzájuthat a központi kampánytámogatás százmillióihoz. Úgy látják, a jelenlegi szabályozás visszaélésekre ad lehetőséget, mert ha egy „kamuformáció” 106 jelöltet is el tud indítani, máris 597 millió forint kerülhet hozzá akkor is, ha nincsenek komoly politikai ambíciói.

Gulyás Gergely erre úgy reagált, hogy a támogatások elszámolásában történtek szigorítások. Mint elmondta, a pártok gazdálkodásának szabályai vonatkoznak a kampánypénzek elszámolására is, és jelöltjeiknek egymillió forintos állami támogatással még szigorúbb szabályok szerint kell elszámolniuk.

Arra, hogy „kamupártok” jöhetnek létre, Gulyás Gergely azt mondta, az országos lista állításához szükséges 27 választókerületben 13 500 aláírás összegyűjtéséhez szükséges valamilyen szintű országos szervezettség. Szólt arról is, hogy korábban többen a parlamentbe való nehéz bejutást kifogásolták.

Törvényjavaslatot nyújtott be az Együtt-Párbeszéd Magyarországért is az ellenőrzött és átláthatóbb kampányfinanszírozásért. Szabó Tímea és Karácsony Gergely azt javasolja, hogy a kampányköltségekre vonatkozó adatok legyenek mindenki számára megismerhetők. Az állami támogatást az Együtt-PM szerint ezért kincstári számlán vagy kincstári kártya felhasználásával lehessen csak felhasználni a számlával igazolt kampánytevékenységgel összefüggő költségek fedezésére. A javaslat szerint vissza kell fizetni azt a támogatást, amelyet olyan pártnak fizettek ki, amely nem szerezte meg az országos listákra leadott érvényes szavazatok legalább 1 százalékát.

Forrás: MTI

Fotó: radiotakarunk.com

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.