Pesti Srácok

Titkolózik és hárít a svéd filmes

Titkolózik és hárít a svéd filmes

Nem hajlandó megnevezni a Magyarországot lejárató film készítője, kik segítettek neki a műsor létrehozásában. Kristofer Lundström a Magyar Nemzetnek nem árulta el azt sem, honnan származnak a régebbi felvételek, és miért október 23-án vetítették le a műsort. Győr Ágnes cikke.

Nem fedi fel forrásait az a svéd újságíró, aki a Magyarországot lejárató dokumentumfilm egyik készítője volt. Kristofer Lundström a lap kérdésére, honnan jött az ihlet, s miért most foglalkozott a svéd állami televízió a magyar szélsőséges mozgalmakkal, annyit mondott, sok országban forgattak már, most épp Magyarországra esett a választás.

Szerinte nem dolgoztak fel semmi olyasmit, amit korábban ne dolgozott volna fel számos külföldi újságíró. Mikor aziránt érdeklődtünk, hogy az általa megszólított szereplők miért csupa baloldalhoz kötődő, kormánykritikus „szakemberek”, azt mondta, nem hisz nekünk, s nem gondolja, hogy kötelessége lenne tisztában lenni az interjúalanyainak hátterével.

PestiSracok facebook image

Nem volt végig ott

Azt állította, a Kobra – amelynek keretében október 23-án levetítették a hazánkat negatívan bemutató filmet – kifejezetten kulturális jellegű műsor, és kizárólag a művészvilág szereplőivel beszélt. Ennek alapján a művészek kategóriájába értelmezése szerint beletartozik Tarr Bélán, Dopemanen és Alföldi Róberten kívül a TASZ ügyvédje és Heller Ágnes is. Ismert, a filozófus maffiához hasonlította a magyar politikai vezetőséget, és arról is beszélt többek közt, hogy a zsidók, a romák és a homoszexuálisok iránt az egyre gyűlölködőbb hangulat leplezetlenül és olyan módon nyilvánul meg még a magyar parlamentben is, amely páratlan Európában.

Lundström elmondta, a Kobra stábja összesen két hetet töltött Magyarországon, ő azonban nem volt végig jelen. Kérdésünkre, hogy miért pont az október 23-i nemzeti ünnepen vetítették le a műsort, azt válaszolta, erről nem ő döntött, és nem ismeri a döntésben közrejátszó szempontokat. Jelezte, jól érezte magát Magyarországon, de nem szívesen térne vissza azok után, ahogyan a magyar nagykövet nyilatkozott róla és a műsorról.

Manipulált vágások

A Milyen állapotban van a kultúra a szélsőjobboldali, nacionalista Magyarországon? címmel bemutatott film főként olyan felvételekből áll, amelyek radikális szervezetek és szélsőséges csoportok korábbi, több esetben évekkel ezelőtti rendezvényén készültek. Ezeket úgy vágták össze, mintha általános jelenség lenne, hogy szélsőségesek masíroznak az utcán. A felhasznált felvételek közt olyanok is szerepelnek, amelyeket nem a stáb készített, Lundström azonban nem tud részleteket arról, mely felvételeket honnan szerezték.

A film készítői így arra a következtetésre jutnak, hogy „a nacionalizmus és a jobboldali szélsőség előretörőben van Európában, és ez sehol nem olyan nyilvánvaló, mint Magyarországon”. A Magyar Nemzet a budapesti svéd nagykövethez fordult, hogy megkérdezze, hitelesnek tartja-e a képet a nagykövet asszony, amelyet a Kobra stábja lefestett Magyarországról. A lap megkeresésékre azonban Karin Olofsdotter annyit válaszolt, hogy minden, a műsorral összefüggő kérdéssel és észrevétellel forduljunk a svéd állami televízióhoz.

Forrás: mno.hu

Fotó: nyheter24.se

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.