Pesti Srácok

További helyeken lesz tiltható az utcán élés

További helyeken lesz tiltható az utcán élés

Novemberre elkészülhet a főváros azon új rendelete, amely a szabálysértési törvény módosítása nyomán meghatározza azokat a területeket, ahol tilos lesz életvitelszerűen tartózkodni – mondta Tarlós István főpolgármester hétfőn sajtótájékoztatón. Hozzátette: szeretné, ha a szabály még az idén hatályba is lépne.

Közlése szerint a tervezetben felsoroltak bizonyos területeket, amelyeken tilos lesz életvitelszerűen tartózkodni, idetartozik egyebek mellett 29 kiemelt aluljáró, hidak, felüljárók, az azokhoz vezető utak, lépcsők, de a lista a kerületek véleménye alapján változhat. Ezek mellett gyermekjóléti, köznevelési feladatokkal összefüggő területeken, játszótereken tiltanák meg az életvitelszerű tartózkodást.

A főpolgármester a parlament által a múlt héten elfogadott szabálysértési törvénymódosítással kapcsolatban kiemelte, hogy az nem csak a hajléktalanokra vonatkozik, és hozzátette: nem biztos, hogy ez „tökéletesen” megoldja a kérdést, de Budapest helyzetét megkönnyítette, mivel olyan világörökségi területeket jelöl meg, amelyeken törvényileg tiltják az életvitelszerű tartózkodást, és ebbe beletartoznak Budapest egyes részei is.

PestiSracok facebook image

Hozzátette, hogy a fővárosi rendelet ezt egészíti ki. Szabálysértést akkor követ el valaki, ha az életvitelszerűség vélelmezhetősége mellett védett területen tartózkodik és onnan hatósági személy felkérésére nem távozik.

6200 hajléktalanról tudnak gondoskodni

Tarlós István közlése szerint összesen 6200 hajléktalanról tudnak gondoskodni, az átmeneti szállások már most tele vannak, de további krízishelyeket nyithatnak meg. Még az idén tovább javítják a szolgáltatás minőségét, növelik a férőhelyek számát, speciális mentőautókat rendszeresítenek, és erősítik a szociális munkások, a mentősök, a rendőrök és a rendészeti igazgatóság együttműködését.

A főpolgármester kitért a 2010 őszén elindított hajléktalanprogramra, ezzel kapcsolatban megjegyezte: e szerint a hajléktalanokról gondoskodni kell; az nem humánus, hanem álságos álláspont, hogy hagyják őket szenvedni, ezzel egyetlen emberen nem segítenek.

A közmunkaprogram is segít

Az azonnali lakáshoz juttatás Tarlós István szerint kezelhetetlen felvetés, mivel sokan olyan mentális helyzetbe kerültek, hogy nem kezelhetők úgy, mint egy „konszolidált” életet élő ember. Ha ingyen lakást adnának mindenkinek, akkor felvetődik a kérdés, hogy pár hónap után ki fogja fizetni a lakás költségeit – mondta.

Tarlós István hangsúlyozta, hogy a város lehetőségeihez mérten javítani kell az ellátás volumenét és minőségét. Kitért arra, hogy korábban hétszáz új férőhelyet adtak át, hajléktalankórházat, valamint egy konzorciumot hoztak létre, amelyet a főváros módszertani szociális központja és intézményei, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Menhely Alapítvány alkot. Kiemelte, hogy a fővárosi közműcégek közmunkaprogram keretében több száz, nehéz helyzetben lévő embernek biztosítanak munkát, akik közül többen hajléktalanok.

mti / fotó: Az alaptérkép, ami még kiegészülhet - Forrás: Főpolgármesteri hivatal / Index

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.