hajléktalan
Hajléktalanok költöztek a gyerekjátékokkal ellátott Szeszgyár közi játszótérre
Nem sokáig maradt a lakóközösségé a felújított Szeszgyár köz Józsefvárosban.Lassan a Starbucks is elengedi a woke kommunizmust, és a fizető vendégeire koncentrál inkább
Egy csodálatos woke éra ér véget – ennek lehetünk szemtanúi. Egy szép napon talán ködfátyolos romantikával fogunk visszaemlékezni több dologra, például az amerikai Starbucks kávézók mellékhelyiségeiben összeszart, bedrogozott hajléktalanokra, akik a cég „mindenki számára szabad WC” nevű program keretein belül tulajdonképpen hajléktalanszállót csináltak az üzleteiből. Tették ezt azért, mert nem mertek lépni, nehogy valaki kirekesztőnek, rasszistának bélyegezze őket. De ennek most vége: a kávézólánc bejelentette, hogy új viselkedési kódexet vezet be, amely szerint vásárlás nélkül nem lehet használni a kávézó mosdóit, és nem lehet a bolt területén tartózkodni.Budapest annyira elfogadó, hogy egy járókeretes embert rugdosott meg egy fiatal (videó)
Az rtl.hu arról ír, hogy hajléktalan, járókeretes férfit rúgott hátba egy fiatal Budapesten, amiről videót is készített egy ismerőse.Acélrúddal fenyegetőző hajléktalant lőttek le a rendőrök Németországban
Lelőttek a rendőrök a nyugat-németországi Dortmundban egy hajléktalan férfit. Az áldozat előzőleg összeszólalkozott egy társával, és egy két és fél méteres acélrúddal fenyegette, majd nem engedelmeskedett a kiérkező rendőröknek – közölték csütörtökön a hatóságok.Jó emberek vagyunk, ha egy bűnözőn segítünk? – Dezse Vű
Van egy nagyon friss történet, ami leginkább a morálról szól, a közösségről, a felelősségvállalásról és a szeretetről – és persze a felelőtlenségről és a rossz döntésekről is. Vagyis a „jóemberkedésről”. Így, egyszerre. A kérdés pedig, amit a történet feszeget, az, hogy hogyan kell úgy segíteni másokon, hogy annak legyen értelme. De vannak más kérdések is, például az, hogy milyen az önzetlen segítség, miért segítünk másokon, és minden esetben kötelesek vagyunk-e civilizált, keresztény emberekként segíteni a másikon anélkül, hogy tudnánk, hogy kin segítünk? És mi történik akkor, ha kiderül, hogy akin segítünk, az egy elmebeteg bűnöző, de nekünk sok lájkot hozott az, hogy meg akartuk változtatni az életét?Mióta divat mások megalázása? – The Fair Right (videó)
Az internet kicsit olyan, mint a világűr. Vannak közismert és kevésbé ismert részei, olyan pontjai, amit szívesen meglátogatnánk, de olyan is, amit messze elkerülnék, és mindkettőben vannak fekete lyukak. Olyan foltok, amik mindent beszívnak. Fényt, időt és jó ízlést. Ezeket az objektumokat illik elkerülni, de néha akkorára duzzadnak, hogy még a tapasztalt űrcowboyokat is beszippantják olykor. Ez történt velem is. Találkoztam az internet egyik leghitványabb tinijével, aki kenterbe veri a közösségi média hajnalán egyöntetűen legutáltabbnak kikiáltott Dósa Fannit is. Nézzétek meg a videót!Óriási a felháborodás Debrecenben: a legtöbben elsétáltak egy haldokló hajléktalan férfi mellett
Debrecenben, a cívisvárosban a Víztorony utcánál mentő- és rendőrautók jelentek meg hétfő délelőtt, miután egy férfi rosszul lett az utcán. Sajtóhírek szerint a férfi hajléktalan lehetett, talán ez volt az oka annak, hogy többen is elsétáltak mellette. Végül egy nő hívott segítséget, de már késő volt.A Karácsony-féle Budapest: szökőkútban fürdő hajléktalan mellett tartott sajtótájékoztatót a főpolgármester (videó!)
Ilyen a Karácsony Gergely vezette Budapest: miközben a főpolgármester a Szent Gellért téren szónokolt, hogy ő és az ő kis barátai mindent (is) jobban csinálnának, szembejött a valóság. A főpolgármester által magára hagyott fővárosban szomorú, de azon sem lepődünk meg, hogy Karácsony egy, a szökőkútban fürdő hajléktalan mellett tartott sajtótájékoztatót. Kiváló látlelet a főpolgármester hároméves teljesítményének.Őrület az országban: ittas gépjárművezető-oktató, gumicsónakos cigicsempész és kényszermunkára fogott hajléktalan
A színes bűnügyi hírek gyűjteményéből ma egy nem akármilyen csokrot tudtunk összeállítani: a mai gyűjtésben gumicsónakban történő több tízmillió forint értékű cigarettacsempészet, kényszermunkára fogott hajléktalan ismerős, valamint ittasan tanító gépjárművezető-oktató is szerepel.Ajánljuk még