Pesti Srácok

Újabb alvilági leszámolások ügyében vették elő Rohácot

Újabb alvilági leszámolások ügyében vették elő Rohácot

Még a kilencvenes években Pozsonyban és környékén elkövetett négy alvilági leszámolás ügyében gyanúsítja a szlovák rendőrség Jozef Rohácot - derült ki a szlovák országos rendőr-főkapitányság által egy hétfői sajtótájékoztatón ismertetett információkból.

A szlovák Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NAKA) által vezetett, nemrégiben lezárt, összesen öt gyilkossági ügyben folytatott nyomozás hét személy, köztük Jozef Rohác elleni vádemelési javaslattal ért véget. A NAKA szerint a szervezett bűnözés köreihez kötődő öt gyilkosság közül Jozef Rohác négyben érintett, ezek mindegyikét 1998 májusa és 1999 májusa között követték el.

Az első, 1998 májusában elkövetett gyilkosság áldozata Eduard Dinic, az akkori pozsonyi alvilág egyik fő csoportjának vezetője volt, akit a pozsonyi Aranyhomok (Zlaté Piesky) strand közelében, egy betonjárda alá rejtett, a rendőrség szerint tíz kilogramm robbanóanyagot tartalmazó, távirányítású pokolgéppel robbantottak fel. Testvérét, Robert Dinicet, aki a csoport másik vezetője volt, néhány hónappal később, októberben, testőre társaságában lőtték le: az autójára leadott géppisztolysorozat végzett velük. A negyedik gyilkosságot a Pozsonyhoz közeli Bazinban (Pezinok) követték el 1999 májusában, amikor a tettesek a Dinic-csoport jelentős befolyással bíró tagját, az ukrán Dalev Hlavackát lőtték le. A szlovák rendőrség mind a négy, valamint egy 2003-ban elkövetett ötödik gyilkosság kitervelésével és megrendelésével Róbert Lalist - alvilági nevén Kybel (Vödör) - gyanúsítja. Ő annak idején a pozsonyi alvilág "Sykorovci" (cinegék) néven emlegetett csoportjának jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó vezetője volt. A négy áldozatot követelő, három időpontban elkövetett gyilkosságoknak a kivitelezésében a rendőrség szerint összesen négyen vettek részt, ám egyedül Jozef Rohác volt az, aki mindegyikben szerepet vállalt. Az a tény, hogy a gyilkossági ügyeket közel másfél évtizeddel elkövetésük után sikerült felgöngyölíteni, annak tulajdonítható, hogy az elmúlt egy évben a súlyát vesztett "Sykorovci" csoport több tagját is sikerült rács mögé juttatnia a szlovák rendőrségnek, egy részük vallomást is tett. A "Sykorovci" néven emlegetett alvilági csoport 1997-ben meggyilkolt alapítója és főnöke, Miroslav Sykora (Sykora - cinege) nevét viseli. A csoportot a kilencvenes évek pozsonyi alvilágának egyik első igazán jól szervezett bandájaként tartották számon. Alapítója, Miroslav Sykora még a neves moszkvai diplomataiskola növendéke volt. A pozsonyi sajtó azt tartotta róla, hogy az orosz és ukrán alvilági csoportokhoz, illetve az akkori szlovák titkosszolgálati körökhöz állt közel. Forrás: MTI Fotó: parameter.sk

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."