Pesti Srácok

Újabb bizonyítékok kerülhetnek elő Fapál László ügyében

Újabb bizonyítékok kerülhetnek elő Fapál László ügyében

Ma jár le a határideje annak a nyomozásnak, amelynek folytatását október 17-én már el is rendelte a Központi Nyomozó Főügyészség Fapál László egykori honvédelmi államtitkár csalási ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet.

A meghosszabbított nyomozás eredményeként elképzelhető, hogy újabb bizonyítékok kerülhetnek elő, amelyekkel kiegészíthetik a vádhatóság számára eddig összegyűlt dokumentumokat, jegyzőkönyveket. Mint ismert, a szocialista Juhász Ferenc honvédelmi minisztersége idején közigazgatási államtitkári posztot betöltő nyugállományú ezredes ellen három ügyben is eljárás folyik. A volt állami vezető a másodrendű vádlottja az úgynevezett tábornokpernek, amelyben három hónapon belül hozhat másodfokú határozatot a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa. Ebben az eljárásban bűnszövetségben elkövetett vesztegetés a vád, de első fokon a bíróság felmentette a vádlottakat.

Ezen kívül Fapált hűtlen kezelésre való felbujtással is vádolják, mert a gyanú szerint Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter közreműködésével több tíz millió forint kárt okozhatott az államnak zuglói szolgálati luxuslakásának elidegenítésével és megvásárlásával. A ma lezárt nyomozás a volt államtitkár nagy értékre elkövetett csalási ügyében folyt, amelyben a vád szerint egy beosztottját juttathatta törvénytelenül lakáshoz.

PestiSracok facebook image

Öt pontos ukázt kapott az ügyészség

Nem lesz könnyű dolga a Központi Nyomozó Főügyészségnek, ha elmarasztaló ítéletet kíván elérni a szocialista Juhász Ferenc által vezetett Honvédelmi Minisztériumnál felmerült korrupció ügyében. A bíróság ugyanis öt pontban sorolja fel, milyen hiányokat kell pótolni, hogy egyáltalán meginduljon az érdemi eljárás.

Az első tárgyalást félbeszakítva is a vád pontosítására szólította fel az ügyészséget a Pesti Központi Kerületi Bíróság április közepén Juhász Ferenc és Fapál László perében. Két év nyomozás után az ügyészséget arra utasították, hogy 30 napon belül jelölje meg pontosan, hogy szerinte a vádlottak milyen magatartással és milyen törvényeket szegtek meg. Ez ugyanis nem derül ki a vádiratból.

Haraszti Gyula teljes cikkét a Fapál-ügyről a Magyar Nemzet mai számában olvashatják.

Forrás: mno.hu; stop.hu

Fotó: stop.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.