Pesti Srácok

Vadait a XIII. kerületben, Debreczenit Miskolcon indítja a DK

Vadait a XIII. kerületben, Debreczenit Miskolcon indítja a DK

Három alelnökét, Vadai Ágnest, Bauer Tamást és Niedermüller Pétert Budapesten, míg Debreczeni Józsefet az egyik miskolci választókerületben indítja a jövő évi választáson a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció.

A DK szombati kongresszusán mutatta be 106 egyéni képviselőjelöltjét. Gyurcsány Ferenc pártelnök ugyanakkor az utóbbi hetekben többször is arról nyilatkozott: biztos benne, hogy a választás előtti napokban vagy hetekben az MSZP, az Együtt-PM és a DK jelöltjei kölcsönösen visszalépnek az esélyesebb javára, mert ezt diktálja a józan ész, és erre sarkallja őket a választók nyomása is.

Vadai Ágnest - akit a hétvégén választották alelnökké - a XIII. kerületben indítja a DK, ott, ahol a baloldal 2010-ben két egyéni mandátumát szerezte. A két választókerületet azóta összevonták. Az MSZP és az Együtt-PM várhatóan Borszéki Gyula alpolgármestert jelöli, mivel a 2010-es győztesek közül Tóth József polgármester maradna, míg Szanyi Tibor a szocialisták EP-listáját vezeti.

PestiSracok facebook image

Bauer Tamás DK-alelnök, korábbi SZDSZ-es képviselő a XII. kerületben indul, a fideszes jelölt itt Fónagy János, a fejlesztési minisztérium államtitkára, míg az MSZP és az Együtt-PM még nem nevezte meg, kit indít (a jelölés joga Bajnai Gordon pártjáé).

Niedermüller Péter Zuglóban, Kerék-Bárczy Szabolcs - aki korábban az MDF szóvivője volt - az I. és az V. kerületből álló körzetben jelölt, ahol a Fidesz Rogán Antal frakcióvezetőt, belvárosi polgármestert, az Együtt-PM pedig Juhász Pétert, a pártszövetség társelnökét indítja.

Kőbányán Élő Norbert budapesti pártkoordinátor, Újpesten Arató Gergely korábbi oktatási államtitkár, a XV. kerületben a városrész egykori polgármestere, Hajdu László, a XVII. kerületben pedig Gy. Németh Erzsébet, az MSZP korábbi fővárosi frakcióvezetője indul a DK színeiben (mindannyian volt szocialista politikusok).

A VI.-VII. kerületben Szabó Zoltán korábbi erzsébetvárosi polgármester indulhat, akit a Szegedi Ítélőtábla a múlt héten egy év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Hunvald-ügyben, mert az önkormányzattól kapott mobiltelefont használt. A politikus ezután visszalépett a DK elnökségi tagjainak megválasztásától, az egyéni képviselőjelöltek között azonban szerepel. Csepelen Borka-Szász Tamás a DK jelöltje, aki a 2010-es önkormányzati választáson - egyedüliként - szerzett MSZP színekben mandátumot a XXI. kerületben, míg Budafokon Gréczy Zsolt szóvivő a jelölt.

Debreczeni József, a DK alelnöke, aki a rendszerváltás utáni első ciklusban az MDF képviselője, a legutóbbi választáson a demokrata fórum jelöltje volt, Miskolcon indul. A borsodi megyeszékhelyen a Gyurcsány-párt másik jelöltje Varga Gergő önkormányzati képviselő.

Szentendrén Szűcs Erika korábbi munkaügyi miniszter, Kaposváron Kolber István, a Gyurcsány-kormány tárca nélküli minisztere, Pécsen Kunszt Márta politológus, Hódmezővásárhelyen pedig Buzás Anna egyetemi hallgató, Buzás Péter makói polgármester lánya a DK-s jelölt.

A Demokratikus Koalíció több vidéki választókörzetben is korábbi MSZP-s parlamenti képviselőt indít: Sárbogárdon Ecsődi Lászlót, Berettyóújfalun Csontos Jánost, Jászberényben Gedei Józsefet, Cegléden Czinege Imrét, Balatonfüreden Deák Istvánnét.

Nem indul egyéniben a pártelnökön kívül Molnár Csaba alelnök és Varju László pártigazgató.

mti / fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.