Pesti Srácok

Wellnesst követelt a NAV-tól az adócsaló áldiplomata

Wellnesst követelt a NAV-tól az adócsaló áldiplomata

A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) gyanúja szerint több mint félmilliárd forint áfát csalt el egy áldiplomata és három társa - értesült az MTI Hírcentrum. Az M1 szerda esti Híradójában elhangzott: a férfi a budapesti szlovák nagykövetség alkalmazottjának adta ki magát, hamis diplomata-útlevelet használva, nagy mennyiségben hozott be élelmiszert Szlovákiából és az értékesítés után nem fizette be az adót.

A nyomozók gyanúja szerint a társaság Szlovákiában vásárolt nagy mennyiségű élelmiszert, amelyet fiktív cégek láncolatán átfuttatva Magyarországon értékesítettek. Az ügyletekben részt vevő vállalkozások valótlan tartalmú adóbevallásokat tettek, amivel több mint félmilliárd forinttal károsították meg a költségvetést.

A NAV összesen 32 helyen tartott házkutatást, amelyek során éles fegyvert és lőszereket is találtak. Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője a Híradónak elmondta: "a férfi a házkutatás alkalmával határozott fellépéssel és a nagykövettel való fenyegetéssel próbálta elrettenteni a NAV pénzügyi nyomozóit. Amikor közölték vele, hogy őrizetbe veszik, wellness-szállóban való elhelyezést követelt magának."

PestiSracok facebook image

A bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását, amelyet a Hajdú-Bihar megyei büntetés-végrehajtási intézetben kell letöltenie - hangzott el a Híradóban.

mti

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.