Pesti Srácok

A sárga csillagos tüntetők sem akarják a Horthy-szobrot

A sárga csillagos tüntetők sem akarják a Horthy-szobrot

Sárga csillagos ellentüntetők várják a Horthy-szobor avatását a Szabadság téren - írja az Atv.hu, nem tudni, mely szervezet közleménye alapján. A portál szerint a szervezők kinyilvánították, a Jövő Magyarországának nincs szüksége a Horthy-féle országvesztő politikára. Közleményükben az írják: „Jóérzésű magyar állampolgárként mélységesen felháborítónak tartjuk, és a messzemenőkig visszautasítjuk azt, hogy ennek az embernek az ország egyik legszebb terén – vagy bárhol is – szobrot állítsanak. Horthy Miklós a magyar emberek, katonák, nők és gyerekek mészárosa, aki politikai rövidlátásával egyes számú felelősévé és okozójává vált hazánk történelmének eddigi legnagyobb tragédiájának, melyet hatásaiban csak a trianoni országvesztéshez lehet mérni” – írják közleményükben. Véleményük szerint egy ilyen ember emlékezete a „történelem szemétdombjára való”. A sajtóanyag a leírtakon túl többek között számon kéri a kormányzón a polgári állam alapértékeinek a fölszámolását, az Amerikának küldött hadüzenetet és a Numerus clausus bevezetését is. Mint írják, „a kormányzó az ország ezeréves történetének legnagyobb katasztrófájába vezette bele Magyarországot a második világháború során…”. Az ellentüntetők a szoborállítással egy időben, tehát vasárnap 10 órától a Szabadság téren sárga csillaggal tiltakoznak.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Fotó: Híradó.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."