Pesti Srácok

Az LMP érdemi vizsgálatot követel a NAV-tól

Az LMP érdemi vizsgálatot követel a NAV-tól

Az LMP érdemi vizsgálatot követel abban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt ellenőrzési koordinátora által kirobbantott ügyben, ahol Horváth András állítása szerint nagyvállalatok ezermilliárd forintos értékben csalnak adót a hatóság tudomásával - közölte pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor.

Az ellenzéki politikus a NAV Kiemelt Adózók Adóigazgatóságának otthont adó épület bejárata előtt tartott rendezvényen azt mondta, minden idők egyik legnagyobb közéleti botránya kezd kibontakozni, amelynek mérete csak az olajügyekhez mérhető.

Vágó Gábor nevetségesnek tartja, hogy az adóhatóság két nap alatt ki tudott vizsgálni egy akár már több éve zajló ügyet, amelyik - állítása szerint - éves szinten több ezer milliárd forint elcsalásáról szólhat.

PestiSracok facebook image

Az LMP véleménye szerint az ügynek egyszer és mindenkorra a végére kell járni, mert miközben az adóhatóság "a kisvállalkozók vérét szívja folyamatosan", a kiemelt adózók ezermilliárd forintokat csalhatnak el - mondta.

A párt által az ügyben indított parlamenti vizsgálóbizottsági kezdeményezés kapcsán felszólította az azt eddig nem támogató Fideszt és az MSZP-t, hogy "ne sumákoljanak". Vágó Gábor azt mondta, tisztánlátásra van szükség az ügyben, ezért a sajtótájékoztató alatt a párt négy kezeslábasba öltözött aktivistája – ezt demonstrálva - lemosta az épület néhány ablakát. Végül azt kérte, hogy minél többen csatlakozzanak az eset kapcsán szervezett jövő heti demonstrációhoz.

Horváth András, aki már benyújtotta az adóhatósághoz a lemondását, egy november 8-i sajtótájékoztatón arról beszélt: nagyobb hazai cégek és multinacionális vállalatok több mint ezer milliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

Ezt az állítását a csütörtöki sajtótájékoztatóján is megismételte, hozzátéve, ezzel kapcsolatban tett feljelentését követően, egy sajtóhír alapján úgy tudja, hogy az ügyészség feljelentéskiegészítést kért. Ha ez így van, akkor szerinte az ügyészség hozzáállása időhúzó, mivel elmondása szerint ő több ügyben is bizonyítékokat szolgáltatott az ügyészségnek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn jelentette be, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, az adóhatóság az ezzel ellentétes nyilatkozatok miatt feljelentést tesz Horváth András ellen.

mti

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.