Pesti Srácok

Flashmobbal akadályozták meg a Fővárosi Közgyűlés ülését

Flashmobbal akadályozták meg a Fővárosi Közgyűlés ülését

A hajléktalanokat egyes közterületekről kitiltó rendelettervezet miatt a Város Mindenkié szervezet mintegy 50 aktivistája megakadályozta a Fővárosi Közgyűlés ülésének elkezdését csütörtökön. Tarlós István főpolgármester nem kéri a hatóságok beavatkozását, de felfüggesztette a testület munkáját, a tanácskozást későbbi napszakban kezdik meg.

Az ülésen a civilek az életvitelszerű tartózkodást tiltó közterületi szabályozás ellen tartottak flashmobot. A több tucatnyi tiltakozó egy kiáltványt ismételt el többször is az ülés előtt, illetve annak kezdetén, ebben egyebek mellett az alaptörvény és a szabálysértési törvény módosítását bírálták. Álláspontjuk szerint az állam a büntetés eszközével kényszeríti a hajléktalanokat a szociális ellátások igénybe vételére.

A tiltakozók - akik közül többen LMP-s kabátot viselnek - a képviselők székei körül állva skandáltak és énekeltek, így a képviselők nem tudtak leülni. Tarlós István a pulpituson bejelentette: felfüggeszti a testület munkáját, mert mint fogalmazott, általa nem beazonosítható emberek megakadályozták az ülés elkezdését. Azt nem közölte, hogy ez milyen időtartamra vonatkozik, a bejelentés után távozott a teremből.

PestiSracok facebook image

A Város Mindenkié csoport egyik aktivistája újságíróknak azt mondta: addig az ülésteremben maradnak, amíg nem vonják vissza az előterjesztést.

A testület csütörtöki napirendjén szerepel az a rendelettervezet, amely jogellenesnek minősítené a közterületi tartózkodást, egyebek mellett világörökségi területeken, aluljárókban, járdákon, valamint kerületi önkormányzatok által kért területeken. Az előterjesztés szerint a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósággal együtt olyan közterületeket határoztak meg, ahol az elérendő cél - a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme - érdekében feltétlenül szükségesnek tartják a korlátozást.

Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója a történtek kapcsán azt közölte az MTI-vel: a Város Mindenkié egyesület a főpolgármester és helyettese kivételével a többi választott képviselő elől "agresszívan, fizikailag elzárta az útját annak, hogy elfoglalják helyüket az ülésteremben, ezzel konkrétan megakadályozták a köztestület munkáját".

mti / fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.