Pesti Srácok

Kiakadtak Horváth Csabán az Együtt–PM-nél

Kiakadtak Horváth Csabán az Együtt–PM-nél

Az MSZP országos elnöksége hivatalos formában is támogatásáról biztosította Horváth Csaba pályázatát, a szocialista párt jövő évi főpolgármester-jelöltjeként – értesült a Népszabadság, akinek információi szerint ugyanakkor nem egyértelmű, hogy a szocialistákkal szövetséges Együtt–PM is automatikusan felsorakozik-e majd az MSZP-s politikus mögött.

A lap Bajnai Gordon vezette szövetséghez közeli forrásai szerint ugyanis az Együtt–PM-nél némileg meglepődve fogadták, hogy az MSZP máris megnevezi főpolgármester-jelöltjét, hiszen ezzel szerintük azt is üzenik, hogy Bajnaiék későbbi jelöltjét – bárki legyen is az – nem akarják támogatni a fővárosi választáson. - írja a NOL.hu. Ezt a kérdést ugyanis tudatosan nyitva hagyták a szövetségesek

A szocialisták szerint ebben semmi meglepő nincs, hónapokkal korábban jelezték Bajnaiéknak, náluk mi a menetrend. Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: A főpolgármester-jelöltről hivatalosan december elején dönt majd az MSZP budapesti küldöttértekezlete, onnantól válik hivatalos aspiránssá. Molnár azonban megerősítette: nem gondolkodnak más jelöltben, csak Horváth Csabában.

PestiSracok facebook image

A Népszabadság megkereste a Bajnai Gordon vezette szövetséget, amely kérdésükre azt válaszolta: az Együtt–PM és az MSZP által kötött megállapodás nem terjed ki az EP-és az önkormányzati választásokon megvalósítandó együttműködésre. „Az Együtt–PM-ben nincs még döntés arról, hogy ki legyen a pártszövetség főpolgármester-jelöltje 2014 őszén. A jelölt megnevezésére előreláthatólag csak a tavaszi országgyűlési választások után kerül sor.

A teljes cikk a nol.hu-n olvasható.

fotó: valasztas.network.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.