Pesti Srácok

Most garázdaságért ítélték el Cozma gyilkosait

Most garázdaságért ítélték el Cozma gyilkosait

Bűnösnek mondta ki és másodfokon jogerősen is különböző mértékű letöltendő, illetve felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Szombathelyi Törvényszék pénteken a Cozma-gyilkosság ügyében garázdasággal és más bűncselekményekkel vádolt férfiakat.

A másodfokú bíróság részben megváltoztatta, több vádlott esetében enyhítette, néhányuknál pedig helybenhagyta a 2012. május 25-én a Veszprémi Városi Bíróság által hozott ítéletet.

Az elsőrendű vádlott Raffael Sándorra változatlanul három év hat hónap börtönbüntetést szabott ki a törvényszék, a döntést azzal indokolva, hogy a férfi többszörösen visszaeső, és halmazati büntetésként más, kisebb súlyú bűncselekményeiért is felelnie kell. A másodrendű vádlottra, Németh Győzőre két év tíz hónap börtönbüntetést, a harmadrendű vádlottra, Sztojka Ivánra pedig két év hat hónap börtönt szabott ki a bíróság.

PestiSracok facebook image

Az ítélet indoklásában a törvényszék kiemelte: a Marian Cozma sérelmére elkövetett emberölést és két másik kézlabdázó elleni emberölési kísérlet ügyét nem vették figyelembe azoknak a vádlottaknak az esetében, akik ezért már megkapták jogerős büntetésüket.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdázóját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg Veszprémben egy szórakozóhely előtt, a segítségére siető Zarko Sesumot és Ivan Pesicet pedig életveszélyesen megsebesítették. Az emberölési ügyben a Kúria döntése szerint Raffael Sándor és Németh Győző 18-18 év, Sztojka Iván pedig 13 év börtönbüntetést kapott.

A garázdaság ügyét különválasztották a vádlottak nagy száma miatt, mivel 25 férfival szemben kellett vádat emelni a szórakozóhelyen kitört tömegverekedésben elkövetett garázda cselekmények miatt, a bíróság pedig a törvényszék szerint helyesen döntött, amikor elutasította a két ügy egyesítésére vonatkozó kérelmeket.

A másodfokú bíróság szerint a Patrióta lokálban történt, csoportosan elkövetett garázdaság - ha az emberölési cselekményt az ügy megítéléséből kizárják - súlyosabbak voltak egy kocsmai verekedésnél, de nem jártak a köznyugalom súlyos megzavarásával, azt ugyanis az Marian Cozma megölése és annak körülményei váltották ki, ebben az eljárásban tehát nem róható a vádlottak terhére.

A per többi vádlottja nyolc hónap és két év közötti szabadságvesztést kapott, másodfokon is felfüggesztett büntetést szabtak ki azokra, akik első fokon azt kaptak. A vádlottakat eltérő mértékben kötelezték a több millió forintot kitevő bűnügyi költségek megfizetésére is. Négy vádlott esetében a bíróság úgy döntött, hogy ügyüket elkülöníti, és később hoz ítéletet.

A bíróság ítéletének indoklásában kimondta: a vádlottak nem szórakozni indultak a Patrióta lokálba, hanem azzal a céllal, hogy verekedjenek. Agresszív viselkedésükkel félelmet keltettek a szórakozóhely vendégeiben; az alagsori diszkóban és később az utcán többeket bántalmaztak, több vádlott késsel a kezében üldözte az egyik menekülő sértettet, bizonyítottan megvalósították a csoportosan elkövetett garázdaság és többen a testi sértés bűntettét is.

A másodfokú bíróság hangsúlyozta: a tények és a tanúvallomások, valamint egyéb bizonyítékok mérlegelésében az elsőfokú bíróság helyesen járt el, nem vádolható sem elfogultsággal, sem pedig rasszizmussal, mint ahogyan arra a vádlottak és védőik az eljárás során többször utaltak.

A másodfokú eljárást azért helyezték át Szombathelyre, mert a Veszprémi Törvényszék tagjai közül többen elfogultságot jelentettek be - mondta a bíró. Hozzáfűzte: az, hogy a Veszprémi Városi Bíróság ítéletében szó szerint idézett tanúvallomásokat, amelyek említették a vádlottak származását, semmiképp nem nevezhető "cigányozásnak" és rasszizmusnak.

A másodfokú bíróság azonban az elsőfokú bírósággal szemben nyomatékos enyhítő körülményként vette figyelembe az időmúlást, illetve azt a tényt, hogy a garázdaság törvényi büntetési tétele időközben jelentős mértékben enyhült, így nem lehet a garázdaság elterjedtségét sem súlyosbító körülményként figyelembe venni, mint ahogyan az ügyészség kérte.

mti

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.