Pesti Srácok

"Nácik haza!" - ez lett a Horthy-szobor avatásából

"Nácik haza!" - ez lett a Horthy-szobor avatásából

Horthy-szobrot avat a Jobbik a Szabadság téren lévő Hazatérés templománál. A rendezvényen beszédet mond a párt országgyűlési képviselője, Gyöngyösi Márton, és igét hirdet ifj. Hegedűs Loránt lelkipásztor. A térre ellentüntetést szervezett a Bajnai Gordon-féle Együtt–PM és több, magát civilnek mondó szervezet is.

A Hír TV tudósítója szerint nyugalom van a téren, ahol a több száz ellentüntető sárga csillagok kitűzésével, illetve különböző transzparensekkel demonstrál. A néma tüntetést bejelentők folyamatosan hangosan skandálnak: „nácik, haza”, „hazaárulók”. A baloldal prominens alakjai közül jó néhányan feltűntek a tömegben, például Szigetváry Viktor, Mécs Imre, Schmuck Andor és Kerék-Bárczy Szabolcs is, de a helyszínen tartózkodik több ismert hahás aktivista is.

A két csoportot egyébként rendőri biztosítás választja el egymástól, de folyamatosan ürül ki a tér, ugyanis az ellentüntetők körülbelül fele már 11 óra előtt hazament.

PestiSracok facebook image

A templom előtt gyülekező mintegy száz megemlékező között többen gárdaegyenruhát, világháborús katonai és csendőregyenruhát viseltek. A megemlékezés részét képező istentiszteleten körülbelül négyszázan vettek részt.

A Fidesz politikai provokációról beszél

A Fidesz-frakció közleményt adott ki az eseménnyel kapcsolatban, melyben Rogán Antal a Jobbik politikai provokációjának tartja és elítéli Gyöngyösi Márton vasárnapi szoboravató akcióját: „Ez a provokatív akció nyilvánvalóan ürügyet szolgáltat majd a nyugat-európai baloldali lapoknak, hogy a következő hetekben antiszemitizmust kiáltva rossz színben tüntessék fel Magyarországot.”

„A tüntetést szervező baloldali prominensekhez viszont nem kívántam csatlakozni, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy ugyanennek a baloldalnak az országgyűlési képviselői alig egy hónapja még közös parlamenti indítványt írtak alá és nyújtottak be a Jobbikkal és Gyöngyösi Mártonnal” – írja közleményében a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője, aki egyben az V. kerület polgármestere is.

Az ATV felvételén is látszik, illetve hallatszik, hogy a néma tüntetést bejelentők nem is annyira némák:

Az MSZP szerint a Fidesz tétlen

Horthy Miklós szobrának a Jobbik részvételével zajló vasárnapi avatása az MSZP szerint azt mutatja, hogy nem szűnik a „szélsőjobboldali eszmék visszaszivárgása”, amit a Fidesz a fővárosban és országszerte is tétlenül néz. Az MSZP közleménye szerint a Budapest belvárosában állított Horthy-szobor messze túlmutat önmagán: a szélsőjobboldali parlamenti párt részvételével zajlott esemény megmutatta, hogy a szélsőjobboldali eszmék visszaszivárgása nem szűnik, sőt fenyegetőbb, mint Magyarország rendszerváltás utáni történetében bármikor.

A szobor avatása ellen tüntetők Horthy Miklóst és Hitlert együtt ábrázoló transzparenseket is magasba emeltek "együtt tették tönkre az országot, ebből egyszer már elég volt", "Horthy Miklós felelős a jogfosztásokért", "Horthy Miklós felelős több mint 100 ezer magyar katona haláláért" feliratokkal. Sok molinón vörössel áthúzott horogkereszt volt látható, mellette "Nem, nem soha!" felirattal.

Ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész beszéde alatt - melyet a templom előtt is nyomon lehet követni kivetítőn - a tömeg azt kiabálta, hogy "hazaáruló". A lelkész beszéde alatt arról is értekezett, hogy a gyűlölet nem az ő személye ellen, hanem a "közakarat" ellen szól.

Hegedűs szerint a szoborállítás tétje, hogy kiderüljön, lehet-e szobrot állítani a kormányzónak Budapest szívében. Szerinte ő és a közössége felvállalta ezt. A kérdés – mint mondta- az, hogy ki hol áll, az ő oldalukon, avagy az izraeli „terrorállam” oldalán.

Forrás: mno.hu; atv.hu

Fotó: atv.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.