Pesti Srácok

Nyolcszázmilliós, körbeszámlázásos áfacsalást leplezett le a NAV

null

Közel 800 millió forint kárt okozó körbeszámlázásos áfacsalást lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai - jelentették be a szervezet sajtótájékoztatóján Nyíregyházán pénteken.

Lengyel Tibor pénzügyőr ezredes, a NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának vezetője elmondta: az ipari olaj forgalmazásához köthető, "maffiaszerű" csalássorozat 20 céget érint, s a bűnszervezet négy vezetője, irányítója már előzetes letartóztatásban van. Az okozott kár biztosítására az adóhatóság mintegy 600 millió forint értékben zárolt egy termelőüzemet, továbbá bankszámlákat, 34 autót és 126 hektár nagyságú területtel ingatlanokat.

Az ezredes tájékoztatása szerint a körbeszámlázásos adócsalást nyolc hónapja adóellenőrök fedték fel, s jelzésük alapján indult nyomozás a 2011-ig visszanyúló ügyben, amelynek tisztázásába a NAV információtechnológiai csoportja is bekapcsolódott. Az adó- és bűnügyi, valamint a vám- és pénzügyőri igazgatóság munkatársai 22 helyszínen tartottak egyszerre házkutatást, így egy mátészalkai, illetve több Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és budapesti cég székhelyén, valamint cégvezetők lakásain. A nyomozók számítógépeket és 26 ezer oldalnyi iratot foglaltak le, míg a információtechnológiai csoport munkatársai több, mint 5 ezer terabyte adatot mentettek le. Az ügyet felfedő revizoroknak a jelentős, évente 11-12 ezer tonna ipari olajat feldolgozó cég üzleti partnerei lettek gyanúsak. A partnercégek ugyanis szinte a semmiből tűntek fel, minden gazdasági tevékenységi előélet nélkül forgalmazták a finomított olajat, majd később, rejtélyes módon ukrán, vagy szerb tulajdonoshoz kerültek.

PestiSracok facebook image

A céghálózathoz a nyomozás eddigi adatai szerint mintegy 3 milliárd forint értékű ipari olaj forgalmazása köthető. Az áru szlovák és román gazdálkodóktól származott, és papíron - ahogy az igazgató fogalmazott - "szövevényes számlázási láncon futott keresztül". A közbeiktatott cégek egyike sem fizetett általános forgalmi adót, sőt volt olyan, amelyik visszaigényelte az áfát a fiktív számlák révén. Lengyel Tibor megemlítette, hogy az adatok több számlázási láncra utalnak, a csalók repceolajjal, gombokkal és drágakövekkel is üzleteltek.

Kazsuk Attila, a NAV szabolcsi adóigazgatóságának vezetője a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a felderítés a 2010. óta alkalmazott új ellenőrzési metódus eredménye. Az integrált szakterületek szoros együttműködésével ugyanis megfelelően tudják követni a számlázásokat, így valamennyi gyanús esetben felléphetnek.

Soltész József pénzügyőr ezredes, a regionális vám- és pénzügyőri szervezet képviselője hozzátette: a határon az árumozgást rögzítik, így figyelemmel kísérhető a termékek útja, amellyel megelőzhetik az adócsalásokat.

mti

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.