Pesti Srácok

Skrabski Fruzsina: Mindig is nagyon idegesített a szovjet emlékmű

Skrabski Fruzsina: Mindig is nagyon idegesített a szovjet emlékmű
A családban rendszeres téma volt az ötvenhatos forradalom, és emlékszem arra is, hogy a felszabadító szovjet emlékmű mindig nagyon idegesített. Méltánytalannak tartottam, hogy ott áll. Végül elkezdtem foglalkozni azzal, mit is művelt a Vörös Hadsereg hazánkban - mondta Skrabski Fruzsina rendező a szovjet katonák által több százezer magyar nőn elkövetett állatias nemi erőszakot feldolgozó új dokumentumfilmjéről a Magyar Hírlapban. Az interjúban Skrabski arról is beszél, hogyan sikerült becserkésznie Moszkvában a két mindent cinikusan tagadó, ugyanakkor meglehetősen karakteres veteránt: "Végül azt mondtam, hogy veteránonként fizetek, és akkor hirtelen előkerültek az öreg katonák. Nem tudtam, hogyan fognak reagálni a kérdésekre, mert azt mondtam nekik, hogy a magyarországi civil lakossággal kapcsolatos élményeikről szeretnék velük interjút készíteni." A rendező válaszolt azoknak is, akik szerint az MSZP-s Szanyi Tibor arcának felvillantásával kilépett dokumentumfilmes szerepéből. Úgy érvelt: "Azért akartam betenni ezt a jelenetet, mert ez köti át a jelenbe a történetet. Engem éppen az bosszantott, hogy mai napig vezető politikusok koszorúzzák az emlékművet, és hogy még ma is vannak, akik ünneplik a Vörös Hadsereget. A fiatalok és a külföldiek elképednek ennek hallatán. Egyébként sokan épp ezt szeretik a filmben. Szanyi Tiborral pedig volt egy vitám a forgatásnál: megkérdezte, miért ugrálok ezen a „gumikacsán”. A filmben nem szerepel ez a jelenet, mert felháborított a viselkedése, de úgy éreztem, hogy minimum egy villanást megérdemel a személye: az emlékmű előtti főhajtását megmutatjuk. Egy film akkor izgalmas, ha viták is vannak, nem csak beszélgetés."
PestiSracok facebook image

Szilléry Éva teljes interjúja a regisztráció után ITT olvasható el.

PestiSrácok.hu - A Magyar Hírlap cikke alapján
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.