Pesti Srácok

Ángyán: Trógeroknak kerítik be a fél országot

Ángyán: Trógeroknak kerítik be a fél országot

Interjút készített a Hvg.hu a földügyek miatt lemondott egykori parlamenti államtitkárral, Ángyán Józseffel. Ángyán az összes megyére kiterjedően feldolgozta azoknak a földbérletpályázatoknak az eredményét, melyeknek kihirdették a győzteseit szeptember elsejéig. Bár eddig az időpontig a meghirdetett területek alig húsz százaléka talált bérlőre, a kirajzolódó kép szerint így is megdöbbentő. A több száz oldalas elemzést a Tisztesség és Emberség Szövetségének alapítója a napokban teszi közzé. „Azért jöttem a parlamentbe, hogy azt a programot valósítsam meg, amire felesküdtem, és amit személyesen Orbán is a támogatásáról biztosított - mondta Ángyán a hírportálnak. - Államtitkárságom utolsó fél évét végigküszködtem, hogy a földbérlet-pályázati rendszer tisztességes legyen. Teljesen világos volt ugyanis, hogy a lezsugázás előkészítése megy. Amikor tavaly januárban láttam, hogy az első eredmények is tényleg ezt igazolják, akkor álltam fel. Nem azért jöttem ide, hogy kihúzzuk a földet a gazdálkodó családok, a helyi közösségek alól, és hogy ezeknek a trógeroknak kerítsük be a fél országot.” A 61 éves agrármérnök, egyetemi professzor itt azokra az érdekkörökre utal, melyeket a beszélgetés folyamán hol nagybirtokosoknak, oligarcháknak, szélhámosoknak vagy maffiózóknak, hol pusztán nagy játékosoknak nevez - írja a Hvg.hu. - Ángyán a friss országos felmérésében 14 ilyen érdekeltséget derít fel (melyet összesen 39 pályázó fed le). Összességében ők vitték el eddig a pályázati úton megszerezhető területek 29 százalékát. Valamennyien 300 hektár fölött nyertek a pályázatokon, két érdekeltség pedig 1200 hektár fölött – ami elvben nem is volna lehetséges.

Ángyán József a második Orbán-adminisztráció kakukktojása - írja a Hvg.hu. - Az egyetlen, aki előbb otthagyta a kormányt, majd kilépett a Fidesz-frakcióból, miután a széleskörű társadalmi támogatást élvező szakmai programját megfúrták. (A Fideszből csak azért nem lépett ki, mert sosem volt tagja.) Radikális agrárprogramjának lényeges eleme volt, hogy a nagybirtokrendszernek kedvező támogatási rendszert a helyben élő gazdálkodó családokat és összefogásukat segítő szabályozás, valamint a fiatalokat helyzetbe hozó demográfiai földprogram váltsa fel. Ennek volt lenyomata az a vidékstratégia, amit Ángyán minden társadalmi és szakmai egyeztetésen végigvitt, ám a Darányi-tervben felpuhult, majd a földtörvényben teljesen felülíródott.

Négy nagy család - Nyolcvanéves szeretetotthon-lakó is nyert

PestiSracok facebook image

A Csákvári MG. Zrt vezérkara és családtagjaik összesen 1829 hektárt nyertek (az eddig kiosztott területek 5,7 százalékát) - írja a Hvg.hu Ángyánra hivatkozva. „A birtokot szétosztották a fehérvári rokonságra, az egyik édesanyja egy fővárosi szeretetotthon lakója, 80 év fölötti és 186 hektárt kapott” – kommentálta az államtitkár. A második Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és családja, akik összesen 1327 hektárt nyertek (az eddig kiosztott területek 4,1 százaléka), amiből a Búzakalász 66 Kft. kapott 1010 hektárt. A harmadik a Gerzsánszki-érdekeltség 2 megyében, 3 kft.-n keresztül szerzett 1050 hektárral (eddig kiosztott területek 3,3 százaléka), a negyedik a Héjja Testvérek Kft., melynek vezetői Afrikából települtek haza, és megkapták a Csongrád megyei földek nyolcvan százalékát (1010 hektár, az eddig kiosztott területek 3,1 százaléka).

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Hvg.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.