Pesti Srácok

Balhé a Horváth Andrásért tüntetők között

null

Az egykori adóhivatali dolgozót, Horváth Andrást támogató tüntetésen több százan gyűltek össze, köztük néhányan árpádsávos zászlókkal. Őket a szervezők kérésére a rendőrök vezették el. - számol be az Origo.

Több százan gyűltek össze a Horváth András támogatására összehívott tüntetésen a NAV épülete előtt a Széchenyi utcában. A tüntetést több civil egyesület szervezte azért, hogy kiálljanak az egykori adóhivatali dolgozó mellett, akinél bő egy hete házkutatást tartottak a rendőrök, és iratokat, számítógépes merevlemezt foglaltak le, valamint elvitték a találkozóit tartalmazó noteszt is. Az Origo helyszíni tudósítója szerint sokfél ember összegyűlt a tüntetésen, többeknél zöld dosszié volt, de lehetett látni hitelkárosultakat és egy gömbölyű talpú szandálos férfit is. Több ellenzéki politikus is megjelent, például Schiffer András, az LMP frakcióvezetője és Juhász Péter, a Milla vezetője. A tudósítás szerint heves indulatokat váltott ki, amikor megjelent egy kisebb csoport, akik árpádsávos zászlókkal érkeztek. A tüntetés szervezői megkérték a rendőröket, hogy avatkozzanak közbe, akik arébb kísérték a pár emberből álló csoportot. Az alkalmanként zöld dossziékat lóbáló tömeg a Belügyminisztérium elé vonult. A tervek szerint a vonulás végcélja a Parlament.

forrás, fotó: Origo

PestiSracok facebook image

Az MTI tudósítása szerint körülbelül másfélezren vettek részt a Horváth András volt adóhivatali dolgozó melletti budapesti tiltakozó felvonuláson, amely a belvárosi, Széchenyi utcai adóhivatali épülettől indult, majd a Belügyminisztérium érintésével az Alkotmány utcában fejeződött be szombat délután. A mások mellett a Hallgatói Hálózat, a Társaság a Szabadságjogokért és a Levegő Munkacsoport által szervezett demonstráció résztvevői egyebek mellett azt követelték, hogy a pártok ne akadályozzák a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, az Állami Számvevőszék pedig folytasson eljárást. Tiltakoztak az ügyet kirobbantó Horváth András felelősségre vonása ellen.

Horváth András volt adóhivatali dolgozó mond beszédet az őt támogató civilek által szervezett szimpátiatüntetésen Budapesten, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal székháza előtt 2013. december 28-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Horváth András beszédében hangsúlyozta, hogy el kell gondolkodni egyes adóhivatali vezetők szakmai alkalmasságán. Álláspontja szerint szereptévesztésben van a kormányzat, az adóhivatal és a politika.

A Belügyminisztérium épületénél a felszólalók kifogásolták, hogy a "milliárdos adócsalók" helyett Horváth Andrásnál tartottak házkutatást a nyomozók. Álláspontjuk szerint nem lehet bízni sem a NAV-ban, sem a független ügyészségben.

A demonstráció több ellenzéki politikus is részt vett, például Varju László, a DK pártigazgatója, Schiffer András, az LMP társelnöke, Vágó Gábor, az LMP országgyűlési képviselője és Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke. A demonstrálók közül sokan zöld mappával érkeztek, a tábláikon egyebek mellett "Tele a hócipőnk", "Ne fizesd a hiteled!" és "Maffia állam, hajrá Fidesz" feliratok voltak olvashatók. A demonstrálók több alkalommal azt kiabálták, hogy "nem hagyjuk", és folyamatosan alkotmányt, demokráciát és jogállamot követeltek.

mti

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.