Pesti Srácok

Csaló miatt sült fel a TEK

Csaló miatt sült fel a TEK

Rendőrnek adta ki magát korábban, ezért is keresték azt a férfit, akit a terrorelhárítók rángattak ki egy taxiból a Ferenciek terén hétfőn este, ahol az akció után egy kommandós véletlenül meglőtte társát – írja a Blikk. N. Gábor nem jelent meg ügye tárgyalásán, ezért adtak ki ellene elfogatóparancsot. A férfi a bulvárlap szerint két társával évekkel ezelőtt magukat nyomozónak kiadva ment el áldozatukhoz, akihez korábban ismeretlenek betörtek, és komoly összegben eurót loptak el tőle. A bandatagok azt állították, hogy ők rendőrök, viszont ahhoz, hogy visszaszerezzék a károsult pénzét, még több pénzre van szükségük. Így több tízmillió forintot húztak le a hiszékeny férfiról. N. Gábor ezután eltűnt. A fiatalember már bujkált a hatóságok elől, amikor megírta a levelet, ami a vesztét okozta. Azt fejtegette, hogy végez magával, és ha barátnője nem tart vele, akkor másokat is magával visz a halálba. Az íráshoz fotókat is mellékelt, amin fegyvert tartott a fejéhez. A nő jelentette az esetet a rendőrségen. Ezután kérték a terrorelhárítást, hogy fogják el N. Gábort. Budáról, a MOM Parktól követték a kommandósok azt a taxit, amiben ült. Az autót a Ferenciek terénél állították meg, ahol kirángatták a férfit a kocsiból. Az akció után az egyik biztosítást végző kommandós véletlenül hozzányúlt Glock 17-es pisztolya elsütőbillentyűjéhez, és a már kocsiban ülő társát az oldalablakon keresztül meglőtte.

Fotó: Blikk. A teljes cikk itt olvasható (a TEK videófelvételével együtt).

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.