Pesti Srácok

Gyurcsány válasz nélkül

Gyurcsány válasz nélkül

Nem válaszolt Gyurcsány Ferenc közös ellenzéki tárgyalásokat szorgalmazó felvetésére december 10-ig sem az MSZP, sem az Együtt–PM. Az ex miniszterelnök egyébként hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról beszélt, 80 százalék az esélye annak, hogy nem lesznek tárgyalások. A DK továbbra is a teljes összefogás mellett fog érvelni. - írja a MNO összefoglalójában.

Már Gyurcsány Ferenc sem bízik a közös ellenzéki tárgyalásokban. A Demokratikus Koalíció elnöke hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, 80 százalék, hogy nem fognak, vagy nemmel fognak válaszolni az ellenzéki pártok korábbi megkeresésére.

A volt miniszterelnök december 10-ig adott határidőt a baloldali ellenzéknek arra, hogy tárgyalásba kezdjenek a közös választási fellépésről. Az ajánlatát hétfőn már az MSZP és az Együtt–PM is elutasította. Gyurcsány ugyanakkor úgy véli, ha az MSZP és az Együtt–PM nyerni akar a 2014-es választásokon, akkor változtatniuk kell majd korábbi megállapodásukon, jelenleg ugyanis egyik ellenzéki párt vezetőjével sem tudnának választást nyerni.

PestiSracok facebook image

A szövetségbe hívott ellenzéki pártok vezetői ultimátumként értékelték Gyurcsány kérését, a volt miniszterelnök azonban – ugyancsak a Népszabadságnak nyilatkozva – leszögezte, hogy ő „nem ultimál”, és nem is helyezhetett semmilyen retorziót kilátásba. A DK elnöke hangsúlyozta, hogy pártjának politikája december tizedike után sem változik, a teljes összefogás mellett fognak érvelni.

Hogyha azért készült Gyurcsány pártjának javaslatcsomagja, hogy megnehezítse a tárgyalásokat, akkor sikerült – mondta Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója. „Az a nagyon költőinek nem nevezhető kép jutott eszembe, hogy vajon megsóznám-e egy csipetnyi sóval a fagylaltomat, hogy kiderüljön, milyen együtt. Nehéz lenne. Tehát tartalmi alapon egyre nehezebb lenne tárgyalni. Hogyha azért készült a javaslatcsomag, hogy megnehezítse a tárgyalásokat, akkor sikerült” – nyilatkozta a frakcióigazgató.

Hat jelöltről, Király Júliáról, Tétényi Éváról, Felcsuti Péterről, Antall Péterről, Gémesi Györgyről és Róna Péterről írta azt hétfőn a Magyar Hírlap, hogy Gyurcsány alkalmasnak tartja őket arra, hogy a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje legyen. Volt, aki udvariasan, volt, aki keményen, volt, aki nevetve jelezte: nem tartja aktuálisnak a Demokratikus Koalíció elnökének az ötletét.

forrás: MNO, fotó: MHO



Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.