Pesti Srácok

Három órán át hallgatta ki a bizottság Szilvásyt

Három órán át hallgatta ki a bizottság Szilvásyt

Csaknem három órán át hallgatta meg a parlamenti Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság Szilvásy György volt titokminisztert keddi zárt ülésén. Mile Lajos, a testület LMP-s elnöke az ülés utáni sajtótájékoztatóján azt mondta: kimerítő és alapos beszélgetést folytattak a volt titokminiszterrel. A képviselő bizakodik, hogy az elkészítendő jelentésben minden gyanút és feltételezést eloszlat majd, és talán azt is le tudják majd írni, hogy kereshető-e - és ha igen, hol - a politikai felelősség a Portik-Laborc találkozók ügyében.

Mile Lajos az MTI kérdésére azt mondta, a jövő hétre nem terveznek meghallgatást, januárban lehet a következő albizottsági ülés. Akkorra pedig reményei szerint megszavazza a parlament, és hatályba is lép az általa benyújtott törvénymódosítás, amely a nemzetbiztonsági bizottság előtti kötelező megjelenést rögzíti.

Kocsis Máté, a bizottság fideszes tagja, aki korábban sajtótájékoztatón ismertette milyen kérdéseket fog feltenni a volt titokminiszternek, az ülésről távozva annyit mondott, sok kérdésre választ kaptak.

PestiSracok facebook image

Szilvásy György újságíróknak elmondta, hogy Kocsis Mátéval kezdeményezték: legyen nyilvános az ülés, ezt azonban még a kormánypárti képviselők is leszavazták. A zárt ülésen viszont minden kérdésre válaszolt - mondta Szilvásy György, hozzátéve: kiderülhetett, hogy a Portik-Laborc találkozók kapcsán a "maffiabaloldalozásnak, a politikai sejtetéseknek" semmilyen szakmai alapja nincsen. A volt titokminiszter azt mondta, voltak olyan szakmai eredményei a találkozóknak, amelyekkel a Nemzetbiztonsági Hivatalnak foglalkoznia kellett, de azoknak semmi köze a politikához. Szilvásy György kérdésre válaszolva ismét megerősítette, hogy Laborc Sándort nem ő utasította, de - mint hangsúlyozta - semmi oka kételkedni abban, hogy helyesen járt volna el. A hivatalok életében előfordul, hogy az első számú ember a konkrét operatív munka aktív szereplőjeként jelenik meg - tette hozzá. Ezzel együtt Szilvásy György továbbra is hibának tartja, hogy a hírszerző, ügynöki munka részleteit a nyilvánosság előtt tárgyalják. "Ez ellehetetleníti az ezzel foglalkozó szervezetek munkáját" - fogalmazott a volt titokminiszter, hozzátéve: "ha már elkezdték, csinálják végig".

mti

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.