Pesti Srácok

Kifizették, mégsem a tulajdonuk a zuglói lakás

Kifizették, mégsem a tulajdonuk a zuglói lakás

Elvileg bármikor az utcára kerülhetnek egy zuglói társasház lakói, mint illegális lakáshasználók, pedig fizettek a lakásukért, sőt, véleményük szerint ők a társasház tulajdonosai - írja a Hvg.hu. Az építési szakhatóság azonban nem adott ki használatbavételi engedélyt, mert nem épültek meg a beígért parkolóhelyek, az építtető cég viszont időközben elérhetetlené vált. A lakók szerint az önkormányzat könnyen feloldhatná a patthelyzetet, ha akarná. A zuglói jegyző szerint viszont nem tehetnek semmit.

„Nem jelenthetjük be a lakásunkat állandó lakhelyként, nem vehetünk fel rá hitelt, nem jelenthetünk be a címünkre egyesületet vagy céget, és elvileg bármikor az utcára tehetnek. A kiszolgáltatott helyzetből ráadásul kilépni sem tudunk, mivel értékesíteni sem tudjuk a lakásokat. Egy lakás eladásához az összes telektulajdonosnak kellene előtte lemondania írásban az elővásárlási jogáról, és a lakásokat az eredeti ár feléért sem tudjuk eladni a kialakult helyzet miatt” – foglalta össze a helyzetét a zuglói Bíbor utcai társasház egyik lakója, aki egyébként hivatalosan nem is lakó: annak ellenére, hogy a tulajdonosnak kifizette a kinézett lakás árát, az önkormányzattól a mai napig nem kap engedélyt a lakás használatba vételére. Az elkészült épület ugyanis nem felel meg bizonyos, a parkolásokkal kapcsolatos előírásoknak, valamint az önkormányzat által engedélyezett terveknek: az eredeti tervek szerint az épülethez 105 parkolóhely tartozott volna, a parkológépek hiánya miatt azonban jelenleg csak 47 van. Emiatt a tulajdonosok több mint egy éve nem kaphatnak beköltözési engedélyt, mivel maga az épület működése törvénytelen.

Mivel az építtető az erzsébetvárosi építéshatóság által kiadott engedélytől eltérően építkezett, a zuglói önkormányzatnak nem áll módjában kiadni a lakóknak a használatbavételi engedélyt” – mondta a hvg.hu-nak Papp Csilla, Zugló jegyzője. „Az önkormányzat nem a lakókkal, hanem a Hermina Investtel áll jogviszonyban, és a jogszabályok szerint még mindig ők az építtetők, tehát nekik kell átalakítaniuk az ingatlant úgy, hogy az megfeleljen a terveknek. Mi annyit tudunk tenni, hogy erre felszólítjuk őket, ami meg is történt, innentől nem nálunk pattog a labda” – fogalmazott. Az építtető azonban azóta köddé vált.

PestiSracok facebook image

A teljes cikket itt olvashatja el.

Fotó: Hvg.hu/Stiller Ákos

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.