Pesti Srácok

Orbán letiltotta a fideszes prémiumokat

Orbán letiltotta a fideszes prémiumokat

A Blikk birtokába került egy levél, amelyben megtiltják bármilyen jutalom, vagy prémium felvételét a városvezetőknek. A Fidesz választókerületi elnökeinek küldött levelet Kubatov Gábor országos pártigazgató és Kocsis Máté kommunikációs igazgató jegyzi, de a Blikk szerint abból kitűnik: Orbán utasításait tartalmazza. „Tájékoztatunk benneteket, hogy pártelnök úr határozott álláspontja, hogy a kormánypárti polgármestereknek, alpolgármestereknek idén is tilos jutalmat felvenni” – áll a napokban az elnököknek eljuttatott küldeményben. „Elvárjuk az önkormányzati politikusoktól, sőt az önkormányzati cégek vezetőitől is azt, hogy mondjanak le az extra juttatásokról, a jutalmakról és prémiumokról”. A levélben arra kérik a helyi elnököket, hogy a körzetükben minden politikus figyelmét hívják fel a központi döntésre. Így ha bárki arról értesül, hogy jutalmazás történt a körzetében, akkor az érintetteket meg kell kérni a pluszpénz visszafizetésére vagy jótékony célra fordítására. Ha ezt nem teszik, úgy meg kell mondani a renitenseknek: a „jutalomstop egyetlen alternatívája a mandátum visszaadása”. Végezetül tudatják azt is, az elnököknek január 13-ig tételes listát is kell írniuk arról, hol volt premizálás, s az érintettek milyen célra ajánlották fel a megszavazott összeget. Fotó: Kisalföld.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.