Pesti Srácok

Snowden válaszol az Európai Parlament kérdéseire

Snowden válaszol az Európai Parlament kérdéseire

Rendelkezésére áll az Európai Parlament polgári jogi bizottságának Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusa, aki videofelvételen válaszol majd a EP-képviselők előre összeállított kérdéseire – közölte az EUobserver hírportál. Az uniós kérdésekkel foglalkozó brüsszeli internetes lap értesülése szerint a bizottsági ülésre, amelyen meghallgatják majd Snowden válaszait, december 18-a körül kerülhet sor. „Az ülést egyenes közvetítésben sugározzák majd” – írja az EUobserver Jan Phillip Albrechtnek, a német Zöldek EP-képviselőjének közlésére hivatkozva. Albrecht hozzátette, hogy Snowden élő videokonferencián való részvétele azzal a kockázattal járna, hogy azonosítják tartózkodási helyét. Az amerikai férfi, aki a brit The Guardian és az amerikai The Washington Post lapok segítségével leleplezte az NSA egész világra kiterjedő elektronikus adatgyűjtési programját, Oroszországban kapott menedékjogot, s ott állítólag a VKontaktye nevű közösségi portálnak dolgozik. Az Európai Parlament képviselői ügyvédjén keresztül tartják a kapcsolatot Snowdennel – mondta el a német zöld politikus. Albrecht közlése szerint Snowden követi az EP meghallgatásait, mivel úgy véli, „jelenleg ez egyike azon kevés helyeknek, ahol igazi vita zajlik”.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Businessinsider.com

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.