Pesti Srácok

Ügynök-ügy: Kiss László újra perelné Ungváryt

Ügynök-ügy: Kiss László újra perelné Ungváryt

Kiss László alkotmánybíró szerint Ungváry Krisztián történész félrevezette a médiát, ezért másodszor is beperli – írja az Origó. A hírportál az MTI nyomán kedden megírta, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta: a magyar bíróságok megsértették Ungváry Krisztián történész és az Élet és Irodalom kiadójának a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogát, amikor elmarasztalták őket, amiért azt állították, hogy Kiss László alkotmánybíró korábban együttműködött a pártállami titkosszolgálatokkal. Ungváry 2007 májusában azt írta a lapban, hogy Kiss annak idején együttműködött a pártállami titkosszolgálatokkal. Utóbbi ezért sajtópert és rágalmazási pert is kezdeményezett Ungváry és a lap ellen, s mindkettőt meg is nyerte. A történészt és a lapot összesen 3 millió forintra büntették a magyar bíróságok. Kiss László szerint Ungváry a mostani döntésről szóló közleményében „valótlanul tulajdonképpen azt állította, hogy a strasbourgi ítélet megerősítette volna az ügynöki múltját”. Kiss szerint „a strasbourgi bíróság ítélete ezzel ellentétben éppen azt mondja ki, hogy „Ungváry nem volt képes állításait bizonyítani”, „spekulációi” becsületsértő tartalmúak voltak és nélkülözték a ténybeli alátámasztottságot”. Az alkotmánybíró ezért büntető- és polgári pert is indít Ungváryval szemben.

A teljes cikk itt olvasható el. Fotó: Mások élete című film (forrás: Est.hu).

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.