Pesti Srácok

Vizoviczkit visszavárja megtépázott birodalma

Vizoviczkit visszavárja megtépázott birodalma

A hajógyári-szigeti buliknak végleg vége, de Vizoviczki Lászlónak nem kell mindent a nulláról kezdenie, ha a házi őrizetből kikerülve vissza akar térni az üzleti életbe. Az Origo megnézte, mi maradt a másfél éve még fél Budapestet lefedő birodalmából.

Vizoviczki Lászlót a budapesti éjszakai élet uraként, megkerülhetetlen alakjaként emlegették, amikor tavaly nyáron vesztegetés megalapozott gyanúja miatt a Hajógyári-szigeten egy társával együtt őrizetbe vették. Vizoviczkinek akkor saját bevallása szerint negyven budapesti szórakozóhelye volt, köztük a legfelkapottabbakkal (a Hajógyári-szigeten működő Dokk, a Bed Beach, a Coronita, a belvárosi Moulin Rouge, a Nyugati pályaudvar épületében működő, de már áprilisban bezárt Retropolis, a Liszt Ferenc téri Incognito). Azzal gyanúsították, hogy rendőri vezetőket fizetett le azért, hogy saját érdekeltségeit védjék, a versenytársait pedig ellehetetlenítsék. - írja az Origo.

Vizoviczki ez év májusában kikerült az előzetes letartóztatásból, a múlt héten pedig a Fővárosi Törvényszék úgy ítélte meg, hogy már nem kell attól tartani, hogy veszélyezteti a lassan véget érő nyomozás sikerét, vagy megpróbálná befolyásolni a tanúkat, ezért a házi őrizetet lakhelyelhagyási tilalomra enyhítették. A szökés veszélye miatt (társaival együtt) nyomkövetőt kell hordania, de már szabadon mozoghat Budapesten és Pest megyén belül. Vizoviczki az előzetes letartóztatás megszüntetése, azaz május óta bárkivel tarthatta a kapcsolatot, telefonálhatott, intézhette az ügyeit, de a házi őrizet megszüntetésével, ha akar, most már aktívabban is visszatérhet az üzleti életbe.

PestiSracok facebook image

Bár az érintett és ügyvédje nem nyilatkozott erről a lapnak, de a cégadatbázisból kiolvasható információk azonban arról árulkodnak, hogy Vizoviczki nem akar kivonulni az üzleti életből. Vizoviczki cégei közül néhányat (jellemzően a Hajógyári-szigeten lévő szórakozóhelyekhez tartozókat) a bíróság megszüntetett – így járt például november 12-én a korábbi Dokk nevű helyet üzemeltető Dokk Bistro Kft.-t is. Az adóhatóság több más cége ellen is indított végrehajtást, de vannak olyanok is, amelyek a cégadatok szerint látszólag zavartalanul működnek tovább. Vizoviczki a tavalyi letartóztatása óta egyetlen érdekeltségétől sem szabadult meg, a cégadatokból kiolvasható egyetlen változás az, hogy az év elején az összes cége átkerült egy Október 6. utcai címre, ahová egyébként két holding is be van jelentve, melyek összesen közel ötven céget fog össze.

Vizoviczki letartóztatása után mindenki azt találgatta, túl fognak-e élni a vállalkozásai. "Több ezer bulival a hátunk mögött csak idő kérdése, és talpra állunk" – mondta Vizoviczki egy régi munkatársa, Kapitány Nóra szeptemberben, Vizoviczkit meg egyszerűen csak úgy jellemezte: "Ő egy ikon az éjszakában, lehet tépázni a szárnyait, de letörni soha."

A teljes cikk az Origo-n olvasható.

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.