Pesti Srácok

Beteg gyilkosok intézete

Beteg gyilkosok intézete

Az 1896-ban épült Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) alapvetően az elítéltek ellátására alakult, aztán az idők folyamán vált a nem beszámítható bűnelkövetők intézetévé. Magyarországon évente 30 körüli embert ítélnek kényszergyógykezelésre. Az Index riportja azokról, akik valamilyen erőszakos bűncselekményt követtek el, de beszámíthatatlanságuk miatt nem büntethetők.

Tavaly összesen 182 kényszergyógykezelt beteg élt az IMEI-ben. Ők többnyire a saját családtagjaik ellen követtek el bűncselekményt. Rendkívül ritka közöttük az olyan, aki egy számára teljesen idegen ember ellen fordult.

Ha valaki kóros elmeállapota miatt nem büntethető, de személy ellen erőszakos bűncselekményt (gyilkosság, súlyos testi sértés) követett el vagy közveszélyt okozott, akkor az IMEI-be kerül, feltéve, hogy tartani kell attól, hogy újra megtenné, és ha épelméjű lenne, akkor egy évnél hosszabb börtön várna rá tettéért.

PestiSracok facebook image

A betegeknél terápiát és gyógyszereket is alkalmaznak. Az IMEI-ben alkalmazott edukációs terápia során a beteg megtanulja a betegségét, rájön arra, hogy a gyógyszer hatására a kóros hallucinációk megszűnnek. Arra kell garanciát találni, hogy a betegségtudat azután is megmaradjon, hogy elhagyja az IMEI-t. Az IMEI hatásköre addig tart, amíg a bíróság nem szünteti meg a kényszergyógykezelést.

A bent lévők egy része akármeddig, akár élete végéig bezárva maradhat az IMEI-ben. Egy másik részét legkésőbb akkor ki kell engedni, ha letelik annyi év, amennyi börtönbüntetést legfeljebb kaphatott volna, ha épelméjűként ítélik el. Különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértésnél ez például azt jelenti, hogy az elkövető öt év után elhagyhatja az IMEI-t. Ha ekkor még nem gyógyult, civil pszichiátriára kerül. Az IMEI lakóit félévente felülvizsgálják. Ilyenkor megjelennek a bíróságon, ahol azt mérlegelik, hogy fennáll-e a veszélye újabb bűncselekmény elkövetésének. A betegek nagy része nem agresszív. 1994-ig semmilyen biztonsági személyzet nem volt az IMEI-ben, az ott dolgozóknak saját maguknak kellett megoldani a felmerülő problémákat. Az IMEI-ből szabadulók majdnem fele végül pszichiátriai betegek otthonába kerül, de itt olyan hosszú várólisták vannak, hogy gyakran a bekerüléskor elkezdik szervezni a gondozóval együtt, hogy mi lesz, ha letelik a gyógykezelés.

A teljes riport az Indexen olvasható.
fotó: Marjai János / sajto-foto.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.