Pesti Srácok

Döcög az egyezkedés, Mesterházy miniszterelnök-jelölt akar lenni

Döcög az egyezkedés, Mesterházy miniszterelnök-jelölt akar lenni

Három órán át egyeztetett az Együtt-PM szövetség Bajnai Gordon vezette küldöttsége a szocialista párt vezérkarával kedden a két fél között nyár végén létrejött választási megállapodás kibővítéséről. A sajtónak csak a tárgyalások folytatásáról számoltak be, egyezség nem született. Az ATV értesülései szerint Mesterházy Attila nem fogadta el Bajnai Gordon ajánlatát. Kedd este folytatódnak a tárgyalások, szerdán pedig a Magyar Liberális Párttal és a Demokratikus Koalícióval ül le.

Az Együtt-PM vezetői délre érkeztek és három órakor távoztak az MSZP Jókai utcai székházából. Nevükben Szigetvári Viktor társelnök nyilatkozott, de csak annyit árult el: folytatják a tárgyalásokat és minden olyan kérdés asztalon van, ami segítheti az ellenzék választási győzelmét. Az MSZP-nek és az Együtt-PM szövetségnek mindent meg kell tennie azért, hogy tavasszal kormányváltás legyen, olyan megállapodásra van szükség, amely hitet ad a még bizonytalan szavazóknak - mondta. A zárt ajtók mögött folyó tárgyalások részleteinek kiszivárogtatása nem szolgálná az érdekeiket, így csak a végeredményt közlik majd - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferenccel felvették-e a már kapcsolatot, Szigetvári Viktor nemmel válaszolt.

Közös lista, új, közös miniszterelnök-jelölt, akit az MSZP jelölhet – az ATV forrásai szerint ezt ajánlotta Bajnai Gordon Mesterházy Attilának a mai – keddi – tárgyaláson. Az ATV úgy tudja, az MSZP ezt a javaslatot nem fogadta el és a szocialista pártvezetés kitart amellett, hogy a miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attila legyen. Információik szerint az MSZP ragaszkodik ahhoz is, hogy Gyurcsány Ferenc ne legyen rajta a közös listán. Bajnaiék erről háromoldalú tárgyaláson döntenének, ahol jelen van az érintett is.

PestiSracok facebook image

Az MSZP részéről többek közt az is elhangzott, hogy amennyiben az összefogásról szóló tárgyalást újra kell nyitni, akkor abba be kell vonni a Demokratikus Koalíción túl Fodor Gábort és Schmuck Andort is, magyarán Bajnaiéknak velük is meg kell majd állapodniuk.

Az MSZP és az Együtt-PM között tehát nem született megállapodás. A tárgyalások este folytatódhatnak.

Forrás: ATV / MTI

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.