Pesti Srácok

Frau Hummer: A férjem csak véletlen ütötte el a rendőrt

Frau Hummer: A férjem csak véletlen ütötte el a rendőrt

Megtörte a hallgatást a hummeres gázoló, Thomas B. felesége - írja a Bors. Az asszony egy osztrák lapnak nyilatkozott, a nő szerint férje ellen hecckampány folyik Magyarországon, miközben párja csak véletlenül ütötte el a rendőrt. Martina B. visszásságokról is beszélt. „Thomas nagyon aggódik miattam és a gyerek miatt, s azt sem tudja, hogyan fogjuk fizetni az ügyvédi költségeket – magyarázta a nő az osztrák újságnak. - És bár legrosszabb esetben életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat, nem ez a fő aggodalma, hanem az, hogy ha vétlenül is, de elvette egy ember életét. Nagyon nehezen birkózik meg ezzel, állandóan ezen jár az agya, szemrehányást tesz magának, pedig ártatlan, bár Magyarországon közellenségként kezelik”. Az osztrák asszony szerint „amíg a bíróság korrektül teszi a dolgát, addig a sajtó hecckampányt folytat a férjem ellen, mindenféle mesékkel – például, hogy bedrogozva vezetett – ellenünk hangolják a közvéleményt”. Bár a nő rendkívül aggódik férjéért, ugyanakkor örül annak, hogy Thomas ”egyáltalán él”, hiszen a magyar rendőrök több lövést is leadtak rá.

Thomas B. 2012. október 11-én gázolta halálra az őt igazoltatni akaró motoros rendőrt, Kenéz Imrét. A Szegedi Törvényszéken folyó perben az ügyészség hivatalos személy ellen elkövetett emberölés, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Bors

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.