Pesti Srácok

Hűtlen kezelésért mehet börtönbe a zöldhatóság lemondott elnöke

Hűtlen kezelésért mehet börtönbe a zöldhatóság lemondott elnöke

A nemrég lemondott Tolnai Jánosné dr. Szatmári Katalinnak, az OKTVF volt főigazgatójának már nemcsak a kinevezési feltételeknek való meg nem felelés (a doktori cím és a nyelvvizsga hiánya) miatt kell magyarázkodnia, és nemcsak az általa alaptalan politikai támadásoknak minősített bírálatokkal szemben kell védekeznie, hanem hamarosan a bíróság előtt is. A Népszabadság információi szerint a napokban ugyanis az ügyészség egy több mint 13,7 milliós hűtlen kezelési ügy kapcsán vádat emelt ellene.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság egy feljelentés alapján már 2010. március 22-én nyomozást rendelt el a püspökladányi önkormányzat egyes megbízási szerződései ügyében. (Azaz Tolnainé Szatmári Katalinnak a zöldhatóság élére történt kinevezésekor már javában tartott.) A nyomozás végére beigazolódni látszó gyanú szerint egy, Tolnainé által képviselt kft. 2008-ban és 2009-ben összesen nyolc megbízási szerződést kötött az önkormányzattal különböző önkormányzati projektekhez kapcsolódóan megvalósítási tanulmányok, előzetes felmérések és hasonló feladatok ellátására. Az egyik legnagyobb megbízása - legalábbis a vádirat szerint - a Püspökladányi Gyógyfürdő előzetes megvalósíthatósági tanulmánya címet viselte, azonban a tanulmány a szakértők szerint értékelhetetlen, hasznavehetetlen. A további hét szerződés alapján több tanulmány el sem készült, Tolnainé cége a vád szerint azonban ennek ellenére is kiállította a számlát, amit az önkormányzat befogadott, majd ki is fizetett.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a nyomozás 13 millió 707 ezer forint vagyoni hátrányt tárt fel, amelyből mindösszesen egymillió forint térült meg. A jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettét a Btk egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Tolnainéra letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség.

PestiSracok facebook image

A teljes cikk a NOL-on olvasható.

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.