Pesti Srácok

Kerényi "ült, mint szerafin a fűben”

null

Nagyon szerencsétlenül volt megfogalmazva az a levél, amelyben Kerény Imre az általa elképzelt száztagú szerzőgárdát meghívta a Magyar Krónikához – Kondor Katalin szerint erről beszélt a lap csütörtöki alakuló ülésén Orbán Viktor miniszterelnök. - írja a HVG.hu. A volt rádióelnök az értekezlet után nyilatkozott újságíróknak. Kerényi Imre azt ígérte, hogy péntek reggel mindent elmond az alakuló ülésről Rónai Egonnak.

Megtartotta lapindítóját a Magyar Krónika című folyóirat csütörtökön Budapesten, a Magyar Demokrata Andrássy úti székházában. Az épület előtt nagyjából ötvenen, köztük a Demokratikus Koalíció aktivistái tüntettek a Magyar Szolidaritás Mozgalom szervezésében.

A folyóirat megalapításának tervéről a hét elején számolt be a sajtó. A cink.hu birtokába került az a levél, amelyet Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott és Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata lapigazgatója, a Magyar Krónika leendő főszerkesztője küldött a száz felkért szerzőnek.

PestiSracok facebook image

A tiltakozók többek között "szégyen" és "éljen, Viktor, éljen, a párt" bekiabálásokkal, valamint az új folyóiratot kifigurázó táblákkal fogadták a zártkörű lapindító értekezletre érkezőket, mások mellett Boross Péter volt miniszterelnököt, Baán László miniszteri biztost, Jankovics Marcell és Koltay Gábor filmrendezőt, Melocco Miklós szobrászművészt, Jókai Anna írót, Kondor Katalint, a Magyar Rádió korábbi elnökét és Sasvári Sándor színművészt.

Az este nyolc óra előtt néhány perccel véget ért lapindítón részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, aki az üléséről először távozott.

Kondor Katalin azok kevesek közé tartozott, akik szóba álltak az újságírókkal az értekezlet után. - írja a HVG. Arra a kérdésre, hogyan reagált Kerényi Imre, amikor Orbán Viktor a szerencsétlenül megfogalmazott levelét kritizálta, a volt rádióelnök csak annyit válaszolt: „ült, mint szerafin a fűben”. A volt rádióelnök szerint egyelőre semmilyen konkrétum nem derült ki azzal kapcsolatban, mikor jelenik meg az első szám, miről szól majd, és kik lesznek a szerzői. Az viszont biztos, hogy közpénzt nem használnak fel a laphoz, de az alakuló ülés résztvevői nem tudták meg, milyen magánbefektetők finanszírozhatják a Magyar Krónikát – tette hozzá.

forrás: MTI / HVG.hu

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.