Pesti Srácok

Lényegében újra kell kezdeni a BKV-pert

null

Miután szinte újra kell kezdeni Hagyó Miklós és társai büntetőügyét, és érdemi folytatásra legfeljebb csak 2014 őszétől lehet számítani, ezért az idén aligha fejeződik be első fokon Hagyó és társai büntetőeljárása a Fővárosi Törvényszéken. - írta a magyarhirlap.hu.

Már januárban kiderülhet, hogy a Kecskemétről Budapestre, a Fővárosi Törvényszékre szignált büntetőpert melyik bíró tárgyalja Hagyó Miklós és társai ügyében. Ennek nyomán a tavasszal folytatódhat – pontosabban újrakezdődhet – a büntetőper, ám mivel az újonnan kijelölt bírónak az eljárást elölről kell kezdeni, alighanem az első tárgyalásokon csak iratismertetés történik majd. Érdemi folytatásra az ősztől lehet számítani, a Magyar Hírlapnak nyilatkozó védőügyvédek is ezt valószínűsítették.

A másfél éve kezdődött büntetőperben másfél milliárdos hűtlen kezelés vád, amit ráadásul bűnszervezetben követtek el. Többtucatnyi fiktív vagy szükségtelen szerződésről szól, amelyeket 2007-ben, illetve 2008-ban kötöttek a BKV vezetői többnyire Hagyó Miklós vagy kabinetjének tagjai utasítására. Kecskeméten rohamtempóban tárgyalták az ügyet, egy év alatt nem csupán a vádlottakat, hanem a tanúk túlnyomó többségét is kihallgatta már a bíróság, az elmúlt fél évben pedig szinte valamennyi tanút meghallgatták. A szakértők meghallgatása a büntetőper új vezető bírájának feladata lesz.

PestiSracok facebook image

Az ügynek súlyos ellentmondásai vannak, hisz a vádlottak többsége visszavonta korábbi, a nyomozati szakban tett vallomását, a tanúk többsége viszont jellemzően fenntartotta azt. Ez még akkor is igaz, ha az egyik vádlott védője a lapnak úgy nyilatkozott, már csak azért is mindent elölről kell kezdeni, mert a vádat Kecskeméten „halálra ítélték”, s azt sem tartotta kizártnak, hogy az ügyészségnek a vádiraton is jelentősen módosítani kell. Ez egy szerződés esetében szinte bizonyosra vehető, a metrót átvilágító tanácsadó céggel, az AAM Zrt.-vel kötött szerződést ugyanis szinte valamennyi tanú hasznosnak és szükségesnek ítélte. Büntetőjogi szempontból most már az új bírónak kell azt is mérlegelnie, hogy a vádlottaknak melyik vallomását fogadja el.

A teljes cikk a magyarhirlap.hu-n olvasható.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.