Pesti Srácok

Nem bombát, CD-tisztítót találtak az OTP-fiókban

null

Feloldották az útlezárást az Andrássy úton a Káldy Gyula út és Székely Mihály közötti útszakaszon - írja az Index.hu. A lezárást egy gyanús csomag miatt rendelték el a kiérkező rendőrök. Az Andrássy út 6. alatt lévő OTP-fiók előterében háromnegyed ötkor egy bombagyanús csomagot találtak. A csomagot a fiók biztonsági őre egy közeli szemétkosárba helyezte. A tűzszerészek a helyszínre érkeztek. A sugárutat egy órára lezárták, nem csak az autók, de a gyalogosok elől is. Az autókat már az Oktogonnál elterelték. Hat órakor kiderült, hogy bombának egy CD-tisztító tűnt. Este fél hét előtt az OTP fiókja már szabadon megközelíthető volt, az ATM-ből pénzt is vettek fel az ügyfelek. A 105-ös busz módosított útvonalon közlekedett, fél hétig. A portál tudósítója szerint a fiókban végig bent voltak a dolgozók, őket láthatóan nem engedték ki. A rendőrség által lezárt száz méteres biztonsági szakaszon belül viszont voltak, akik lejöttek kutyát sétáltatni, és gond nélkül kiengedték őket a lezárt területről. „Az úton már nincs forgalom és az összes üzletet bezárták” – írta a helyszínről öt óra után egy olvasó. Kálmán szerint az Andrássyra néző házak kijáratait is lezárták. Az Andrássy út 9. alatt lakókat például arra kérték, hogy a házat a Paulay Ede utca felőli kapun át közelítsék meg. A Police.hu információi szerint a gazdátlan csomagot az Andrássy úti bankfiók előterében találták. Ezt a bank biztonsági őre egy közeli szeméttárolóba dobta. Emlékezetes, hétfőn a CIB bank Lehel úti fiókja előtt robbant bomba. Az akcióban senki sem sérült sérült meg.

Fotó: Nelso.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.