Pesti Srácok

Nyomoznak a Gyermekrák Alapítvány ügyében

Nyomoznak a Gyermekrák Alapítvány ügyében

A Magyar Nemzet értesülése szerint hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a BRFK korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya a Balogh István vezette Gyermekrák Alapítvány ügyében – írta a napilap pénteken. Az ismeretlen tettes ellen folyamatban lévő büntetőeljárás elrendeléséről a január 6-án megkezdett feljelentéskiegészítés után döntöttek. Balogh István alapítványáról többször is írtunk az elmúlt hetekben. Ennek az alapítványnak évente 60 ezer ember ajánlja fel az adója egy százalékát. Elnöke, Balogh István pedig az Index szerint mentővel furikázik. A szervezet általában a felajánlási listák élén végez és rendszerint évi 250-300 millió forintból gazdálkodik. Ebből az összegből a nyolc daganatos gyerekeket gyógyító hálózat az elmúlt két évben összesen 16 millió forintot kapott, az alapítvány számláján pedig 850 millió forint áll felhasználatlanul. A Gyermekrák Alapítvány tizenhat éve működik, és évekig ők kapták a legtöbb pénzt az egyszázalékos szja-felajánlásokból.

Korábbi cikkeink itt, itt és itt. Fotó: Index

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.