Pesti Srácok

OECD: Ezért nyomorogtok, magyarok!

OECD: Ezért nyomorogtok, magyarok!

Elég sok mindent rosszul csinálunk mi, magyarok – állítják az OECD közgazdászai. Egy rakás okos ábrával próbálnak meggyőzni minket - írja az Index, a hírportál szerint az ábrákból kiderül, „hogy a gazdaság növekedési lehetősége nem sokkal van nulla felett, hogy pont az alacsony jövedelműeket adóztatjuk agyon, hogy az oktatási rendszerünk csak konzerválja az egyenlőtlenséget. És még csak nem is bízunk magunkban”.

Nem túl jó a helyzet – derül ki a fejlett országok gazdasági kutatószervezetének, az OECD-nek a magyar gazdaságról szóló legújabb felméréséből. Az OECD véleménye azért is fontos lehet, mert az utóbbi években ez volt a kormány kedvenc nemzetközi szervezete, akik úgymond korrektül kezelnek minket, ellentétben mondjuk az Európai Bizottsággal vagy az IMF-fel. Például nálunk élnek a legtöbben súlyos anyagi nélkülözésben az összes európai OECD-tagország között. Ezt úgy számolják, hogy ki az, aki az itt szereplő kilenc alapvető dologból (rezsifizetés, fűtés, váratlan kiadások, rendszeres húsevés, utazás, autó, telefon, tévé, hűtőszekrény) legalább négyet nem tud megengedni magának. Ráadásul a visegrádiak közül egyedül nálunk lett mélyebb a szegénység az OECD szerint. Hat év alatt a negyedével nőtt a nyomorgók aránya Magyarországon, miközben például Lengyelországban a felére apadt, de Csehországban és Szlovákiában is jelentősen visszaesett.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Mon.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.