Pesti Srácok

Pintér: erős rendőrség, boldog közmunkás

Pintér: erős rendőrség, boldog közmunkás

Visszaszerezte a rendőrség a társadalmi bizalmat – erről beszélt Pintér Sándor belügyminiszter a Magyar Hírlapnak adott interjúban. A lap hétfői számában Pintér elmondta, hogy a Tárki felmérése szerint a rendőrség a Magyar Tudományos Akadémia után a második legelfogadottabb testület, ami óriási eredménynek számít. A miniszter szerint ez annak köszönhető, hogy a 2006-os események után a rendőrök kivetették maguk közül a törvénytelenségeket elkövető társaikat, illetve annak, hogy a kormányváltás új belügyi politikát hozott. „A rendőrség megerősödött 2010 óta, ez az elfogadottság mellett a létszámban is tükröződik, a mai nap 3572 rendőrrel több szolgál, mint négy éve ebben az időszakban” – mondta Pintér Sándor. A belügyminiszter megerősítette: semmiképp sem engedhető meg, hogy az őszödi beszéddel kapcsolatos teljes titkosszolgálati jelentés nyilvános legyen, egyes részeit viszont a közvélemény elé lehet tárni, bár ezekből senki nem tudna meg pontos információkat a történésekről. A közmunkás-programot rendkívül sikeresnek tartja. „Hangsúlyozni kell, hogy ez a munkabér viszont jóval magasabb a segély összegénél, amit 22 ezer 800 forintra csökkentettünk. Ezt motivációs szándékkal léptük meg. A közfoglalkoztatás nagyon sikeres, hiszen a segélyből élő családokban a gyerekek eddig nem láttak mást, mint hogy a szülők semmit nem csináltak otthon, és ez depresszióhoz, sokszor alkoholizmushoz, játékgépszenvedélyhez vezetett. Az ilyen gyerekek a szülői példák alapján már nem is akartak volna dolgozni, ha felnőnek. Most ez megváltozott. A szülők reggel felkelnek, elmennek dolgozni. Hónap végén pedig az elvégzett munkájukért fizetést kapnak” - fejtegette a lapnak.

Fotó: Mno.hu. A teljes cikk itt olvasható.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.