Pesti Srácok

Ukrajna: Két megyében betiltották a kormányzó Régiók Pártját és a Kommunista Pártot

Ukrajna: Két megyében betiltották a kormányzó Régiók Pártját és a Kommunista Pártot

Betiltotta a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártja és a kommunista párt működését területén két nyugat-ukrajnai megye, Ternopil és Ivano-Frankivszk.

Vasárnapi médiajelenések szerint a két egymással szomszédos megyében a hétvégén tartott rendkívüli megyei tanácsüléseken fogadták el a képviselők azon előterjesztést, amely szerint a kormánypárt, és az őket kívülről támogató kommunisták tevékenysége ellentmondásban van a nemzeti érdekekkel, valamint sérti az ukrán állampolgárok jogait és szabadságát. A megyékben a két párt tevékenységét és szimbólumait is betiltották.

Január 23-án a nyugati és közép-ukrajnai megyékben a hatalomváltásért tüntetők támadásokat kezdtek helyi adminisztrációs épületek ellen, amelyek közül többet megszálltak. Helyi jelenések szerint jelenleg a tüntetők kezén van a megyei adminisztráció Lvivben (Lembergben), Rivnében, Ternopilban, Ivano-Frankivszkban, Csernyivciben és Hmelnickijben. Zsitomirban és Poltavában is kísérletet tettek az ottani adminisztrációs épületek elfoglalására, sikertelenül. Vinnicjában és Ungváron tömegdemonstrációkat tartottak az ottani adminisztrációs hivatalnál.

PestiSracok facebook image

Az ellenzéki demonstrálók azért veszik főként az adminisztrációk épületeit célba, mert Ukrajnában kettős helyi vezetés van: a polgármestereket, illetve a városi, megyei és egyéb tanácsokat választják, míg az adminisztrációk vezetőit, a megyék kormányzóit az államfő nevezi ki.

Oleh Tyahnibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt elnöke előző este a kijevi tüntetők előtt kijelentette: megváltozott Janukovics elnök tárgyalási stílusa. Ez szerinte annak köszönhető, hogy megnyílt a "második front", azaz a főváros után vidéken is sikeres akciókat hajtottak végre a hatalomváltást követelők.

A szombati tárgyalásokon Janukovics miniszterelnöki tisztséget ajánlott fel Arszenyij Jacenyuknak, az ellenzéki Haza (Batykivcsina) párt jelenlegi vezetőjének, és miniszterelnök-helyettesi posztot Vitalij Klicskónak, az Ütés (UDAR) elnökének. Az ellenzék egyelőre sem igent, sem nemet nem mondott az államfő ajánlatára.

MTI / Fotó: http://kiszo.hhrf.org/

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.