Pesti Srácok

Fidesz: a Hajdú-Bét-ügyért Bajnainak kell bocsánatot kérnie (frissítve!)

Fidesz: a Hajdú-Bét-ügyért Bajnainak kell bocsánatot kérnie (frissítve!)

A Hajdú-Bét ügyében egyedül Bajnai tartozik bocsánatkéréssel - így reagált a kormánypárt arra, hogy az Együtt-PM közleménye szerint a Kecskeméti Törvényszék nem jogerős ítéletében megállapította: a fideszes Zsigó Róbert a Hajdú-Bét felszámolásáról tett nyilatkozataival megsértette Bajnai Gordon jó hírnévhez való jogát. A Fidesz sajtóirodája az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: Bajnai Gordon egész életében mást sem tesz, mint jogászok szoknyája mögé bújva bizonygatja, hogy "ő ott se volt". "Bajnai Gordon igen megkérdőjelezhető módon szerzett hatalmas vagyont, és amihez csak ért üzletemberként vagy politikusként, ott mindig a magyar állam és a magyar családok húzták a rövidebbet" - írták, hozzátéve, hogy csak a Hajdú-Bét baromfifeldolgozó ügyében félezer magyar családot tettek tönkre.

Előzőleg az Együtt-PM a nem jogerős ítéletre hivatkozva közölte: a Kecskeméti Törvényszék megállapította, hogy a fideszes Zsigó Róbert a Hajdú-Bét felszámolásáról tett nyilatkozataival megsértette Bajnai Gordon jó hírnévhez való jogát, amiért tavalyi sajtótájékoztatóin a bíróság szerint valótlanul állította, hogy Bajnai a Hajdú-Bét baromfifeldolgozó cég vagyonát kiszervezte, és ezzel félezer embert tett tönkre. Az Együtt-PM az ítéletre hivatkozva azt is közölte:a Fidesz-szóvivő hamisan állította, hogy a Hajdú-Bét károsultjainak pénze Bajnai Gordon kampányát szolgálná. Tájékoztatásuk szerint a Kecskeméti Törvényszék Zsigó Róbertet bocsánatkérésre kötelezte, valamint arra, hogy az ezt tartalmazó nyilatkozatát saját költségén tegye közzé a Magyar Televízióban, a Hír TV-ben, a Magyar Nemzetben és ezek internetes oldalán. A törvényszék arra is kötelezte a kormánypárt szóvivőjét, hogy nem vagyoni kártérítésként fizessen meg 300 ezer forintot és a teljes perköltséget.

PestiSracok facebook image
Korábban a PestiSrácok.hu is többször foglalkozott a Bajnai-család vagyonszerzésével, illetve azokkal a furcsa bírói döntésekkel, amikre hivatkozva Bajnai Gordon rendre tagadja a Hajdú-Bét-nél történt esetleges csődbűntettet. Mielőtt eldöntenék, hogy vajon teljes körültekintéssel ítélkezett-e a kecskeméti törvényszék első fokú bírája, olvassák újra "A Bajnai család első milliárdja: kisemmizés, ügyeskedés és üzleti erőszak" című, illetve a "Jog és jogtalanság: korrupció a bíróságokon" című oknyomozó cikkeinket. Utóbbi kifejezetten avval foglalkozik, hogy a Hajdú-Bét-ügyben egy vesztegetés gyanújával megdőlt bírónak köszönheti a "menlevelét" a volt miniszterelnök.

PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.