Pesti Srácok

Balog pert vesztett: a Népszava főszerkesztője nem érdemtelen ember

Balog pert vesztett: a Népszava főszerkesztője nem érdemtelen ember

Személyiségi jogi pert nyert a Népszava főszerkesztője Balog Zoltán ellen. A Fővárosi Törvényszék tegnapi, első fokú ítélete szerint az emberi erőforrás-miniszter „indokolatlan és sértő” kijelentést tett Németh Péterre, aki - Szaniszló Ferenc kitüntetése elleni tiltakozásul - tavaly visszaadta Táncsics-díját. Németh a miniszter azon nyilatkozatát kifogásolta, miszerint örömmel tölti el, hogy „Németh Péter (...) példáját követve több, önmagát arra érdemtelennek tartó újságíró adta vissza Táncsics-díját”. A Népszava főszerkesztője szerint Balog azt a hamis látszatot keltette, hogy azért mondott le a díjról, mert arra magát érdemtelennek tartotta. A bíróság ebben a pontban Némethnek adott igazat. Ismert: a miniszter a tiltakozások nyomán visszakozott, és Szaniszlótól visszakérte a díjat. Mindezt a bíróság szerint nem lehetett úgy kiforgatni, mintha Németh a saját érdemtelensége miatt adta volna vissza a díjat.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.