Pesti Srácok

Egy kantin szétverése miatt több évet kaphat az NGM helyettes államtitkára

null

Vádemelés után a Budapesti Katonai Bíróságon kezdődött eljárás a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára ellen. - tudta meg a Index.hu. Lenner Áron Márk négy éve békefenntartóként teljesített szolgálatot a Sínai-félszigeten, ahol egyszer elszabadultak az indulatok a kantinban. A szolgálati tekintély megsértése miatt akár több évre is lecsukhatják.

Lenner Áron Márkot (képünkön) 2009 szeptemberében vezényelték egy 11 fős magyar csapat tagjaként Egyiptomba, hogy ott a Sínai-félszigeten csatlakozzanak a nemzetközi békefenntartó erőhöz. A Honvédelem.hu híradása szerint Lennert hadnagyi rangban pénzügyi, személyügyi feladatok ellátására küldték ki. Az Index információi szerint a hadnagy egy részeg társasággal keveredett bele egy kantin szétverésébe. A volt hadnagy ellen a Központi Nyomozó Főügyészség (akkori Budapesti Katonai Ügyészség) 2010. december 14-én szolgálati tekintély megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál (akkori Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsánál). A büntetőeljárás bírósági szakban jelenleg is folyamatban van. Ezek szerint több mint három éve zajlik az eljárás, és Lenner Áron Márkot ennek ismeretében nevezhették ki az NGM egyik vezetőjének. - írja a lap.

A 30 éves, jogász végzettségű Lenner a békefenntartói megbízatás után először a Józsefvárosi Közterület-felügyelet jogtanácsosa lett, majd 2011-ben került a Nemzetgazdasági Minisztériumba, ahol az Iparstratégiai Főosztály vezetőjévé, majd a tárca belgazdaságért felelős helyettes államtitkárává nevezték ki.

PestiSracok facebook image

A teljes cikket az index.hu-n olvashatja

fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.