Pesti Srácok

Életfogytiglanit kér az ügyész a liftes gyilkosra

null

Nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádiratot nyújtott be a liftes gyilkosként emlegetett 23 éves férfi ellen a Fővárosi Főügyészség a Fővárosi Törvényszékhez - tájékoztatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden az MTI-t.

A vádirat lényege szerint a vádlott 2012 szeptemberében szabadult fegyházbüntetéséből, és úgy határozott, hogy újabb erőszakos, vagyon elleni bűncselekményeket követ el. A vádlott 2012. október 21. és 2012. december 7. között, Budapest III. kerületében három, az esti órákban magányosan hazafelé tartó nőt támadott meg azért, hogy értékeiket fenyegetéssel vagy erőszakkal megszerezze. A sértetteket követte, majd a liftben támadta meg és tapétavágóval súlyosan bántalmazta őket.

Az egyik sértett a bántalmazás során elszenvedett sérülések következtében pár napon belül meghalt a kórházban, de egy másik nő esetében is "kizárólag a véletlennek, illetve a sértett lélekjelenlétének és védekezésének volt köszönhető", hogy nem szenvedett akár halálos sérüléseket - írta a főügyész.

PestiSracok facebook image

A közlemény szerint a vádlott a vádiratban szereplő bűncselekmények elkövetését részben beismerte. A főügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. A cselekmény jogi minősítése nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, amelynek a törvény szerinti maximális büntetési tétele az életfogytiglan.

mti / fotó: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.