Pesti Srácok

Elhunyt Novák Dezső: 2004 óta magányosan élt...

Elhunyt Novák Dezső: 2004 óta magányosan élt...

Elhunyt Novák Dezső, a magyar labdarúgás egyik legeredményesebb egyénisége, kétszeres olimpiai bajnok, a Ferencváros örökös bajnoka - jelentette a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján szerdán este a családtól kapott tájékoztatás alapján. Hetvenöt éves korában, szerda este érte a halál. A remek futballista 1961-ben lett a Ferencváros labdarúgója. Az Üllői úton hamar a közönség egyik kedvencévé vált, elsősorban kitűnő rúgótechnikája és csupa szív játéka miatt. A jobbhátvéd kitűnő helyezkedése mellett szabadrúgásairól és 11-es rúgásairól volt híres. A Fradiban 405 mérkőzésen szerepelt, négyszeres magyar bajnok, és Vásárvárosok Kupája-győztes. Novák nagyválogatottban kilencszer szerepelt, a magyar csapattal kétszer is megnyerte az olimpiát. Később, edzőként háromszor is bajnok lett a Fradival, 2004-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést kapta a köztársasági elnöktől.

Éppen ebben az évben derült ki, hogy Novák a pártállami időkben Nemere fedőnéven jelentett egykori társairól. A hír a Fradi-családot és a magyar közvéleményt is mélyütésként érte, az aranylabdás Albert Flórián ezt követően szóba sem állt egykori csapattársával, és haláláig sem bocsátott meg neki. „Nemeréről” először Varga Zoltán beszélt. Novák az ügy kirobbanása után megtört, korábbi barátai közül nagyon sokan elfordultak tőle. Az egykori kiváló futballista temetéséről később intézkednek.

Fotó: Parameter.sk

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.