Pesti Srácok

Francia atomóriással tárgyalt Paksról titokban Mesterházy

null

A világ egyik legnagyobb energetikai vállalatával, a francia Areva vezetőivel tárgyalt titokban Mesterházy még 2013 elején - tudta meg a Magyar Nemzet. A vállalatóriás a paksi bővítésről akart információkat szerezni, valamint politikai és gazdasági döntéshozók meggyőzésével egyengetni saját nukleáris technológiája előtt az utat Pakson. Mesterházy Attila elismerte, hogy a paksi bővítésről tárgyalt titokban egy francia nagyvállalattal. Az Összefogás miniszterelnök-jelöltje szerint az Areva cégvezetőivel a befektetési lehetőségekről egyeztettek.

„Találkoztam az Areva vezetőivel. Minden olyan cégvezetővel szívesen találkozom, legyen francia, német, bármilyen olyan befektető, aki fontosnak tartja a magyarországi befektetéseket, és arra ösztönzöm ezeket a cégeket – függetlenül attól, hogy mit csinál a magyar kormány –, hogy fektessenek be Magyarországra, mert Magyarország jó hely, ahová érdemes befektetni, hosszú távon, különösen akkor, ha a legnagyobb kockázatot nem a magyar kormány jelenti” – jelentette ki Mesterházy Attila.

Az MNO úgy tudja: a találkozókon ott volt Józsa István is, aki cégével 2010-ig 6,6 milliárd forint megrendelést kapott a paksi atomerőműtől. Az Areva a világ piacvezető nukleáris energetikai vállalata, tevékenysége számos országra kiterjed, az uránbányászattól kezdve az atomerőművek építésén és üzemeltetésén át a nukleáris hulladék feldolgozásáig. Az MNO szerint a francia cégcsoport kivitelezései nem zökkenőmentesek, Finnországban például öt éve csúszik egy atomreaktor bővítésével, a beruházást a viták miatt többször leállították. Az Areva egyébként Magyarországon is nagy tételben gyárt és ad el trafóberendezéseket. Ebben az üzletágában a tisztességtelen piaci gyakorlat miatt több alkalommal súlyos bírságot szabott ki rá az Európai Bíróság és a magyar versenyhivatal is.

PestiSracok facebook image

forrás: MNO

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.