Pesti Srácok

Harangozó, az álláshalmozó - törvénysértés gyanúja

Harangozó, az álláshalmozó - törvénysértés gyanúja

Törvénysértés gyanúját veti fel, hogy az akkor már számos párttisztséggel rendelkező MSZP-s Harangozó Tamást 2005–2006-ban, illetve 2008–2009-ben köztisztviselőként alkalmazta az igazságügyi és rendészeti tárca - írja a Magyar Nemzet. Harangozóról - szintén a Nemzetre hivatkozva - kedden megírtuk, hogy a Paksi Atomerőműnél is dolgozott, jó pénzért, mindenféle szakmai előképzettség nélkül.

A Nemzet szerint annak ellenére alkalmazta köztisztviselőként Harangozó Tamást az Igazságügyi Minisztérium 2005–2006-ban, majd az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) 2008–2009-ben, hogy a szocialista politikus akkor már különböző párttisztségeket látott el. Az akkor hatályos köztisztviselői törvény szerint viszont „köztisztviselő pártban tisztséget nem viselhet”. A Magyar Nemzet megkeresésére a Belügyminisztérium arról tájékoztatott: Harangozóval 2005. április 1-jén létesített közszolgálati jogviszonyt az igazságügyi tárca, majd 2006 nyarán Petrétei József minisztert követve átkerült az IRM-hez.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Mno.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.