Pesti Srácok

Kiújultak a harcok Kijevben, menekülnek a képviselők

Kiújultak a harcok Kijevben, menekülnek a képviselők

Mintegy kétezer ellenzéki tüntető csapott össze kedden Kijevben a rohamrendőrökkel a parlament épületénél, ahol a törvényhozás épp plenáris ülést tartott volna. Helyszíni jelentések szerint a tüntetők kövekkel, botokkal, Molotov-koktélokkal támadtak a rendfenntartókra, akik válaszul könnygázt, fény- és hanggránátokat, vízágyút vetettek be, valamint gumilövedékeket lőttek a tömegbe.

Egyes közlések alapján mindkét oldal használt lőfegyvereket is. Az egyik tévétársaság élő közvetítése alatt látható volt egy tüntető, aki pisztollyal lövöldözött. A belügyminisztérium közzétette, hogy a tüntetők lőfegyverekkel támadtak. Ugyanakkor ellenzéki képviselők állították, szemtanúi voltak annak, hogy rohamrendőrök pisztollyal lábra célzott lövéseket adtak le a rájuk támadókra.

A tüntetők felgyújtottak egy rendőrségi teherautót, amely elzárta a parlamenthez vezető utat, a kormányzó Régiók Pártjának székházába pedig Molotov-koktélokat és köveket dobáltak, betörve az épület több ablakát, majd behatoltak az épületbe, és túszul ejtettek egy ötven év körüli civil ruhás férfit. Nem sokkal később a rendőrök kiszorították a tüntetőket az épületből. Egy tucatnyi tüntető eközben elfoglalta azokat a háztetőket, ahonnan a belügyi egységek lövészei gumilövedékkel lőtték az embereket. A belügyesek elmenekültek a háztetőkről.

PestiSracok facebook image

Az összecsapások a parlament körül több utcára kiterjedtek. A rohamrendőrök oldalán kormánypárti demonstrálók is bekapcsolódtak az ellenzéki tüntetők elleni harcba. Az ellenzékieknek állítólag több rendőrt sikerült túszul ejteniük a belügyi egységekkel és a kormánypártiakkal folytatott közelharcban. Egy sérült rendőrt később kiadtak a társainak. Eddig legalább tíz tüntető sérült meg, a rendőrök közül legalább heten. Egy fiatal férfinak egy rendőr által elhajított gránát csuklóból leszakította a kezét, a Reuter brit hírügynökség fotóriportere szintén gránáttól sérült meg a mellkasán, két nő pedig gumilövedékektől. A tüntetők elfoglalták a Tisztek Háza nevű épületet, ahol elsősegélypontot rendeztek be.

A kormányzó Régiók Pártjának képviselői elhagyták az üléstermet, többen közülük az oldalsó bejáratokon keresztül az épületet is. Ellenzéki képviselők a kormányt kívülről támogató kommunista honatyák közül többet viszont megakadályozták abban, hogy ők is kimenjenek az ülésteremből. Az ellenzék követeli, hogy a Régiók Pártjának képviselői térjenek vissza, és hozzák meg azokat a döntéseket, amelyeket a tüntetők követelnek.

Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt vezére rendkívüli elnök- és parlamenti választások sürgős kiírását követelte Viktor Janukovics ukrán az utcai harcok közben a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján. Kijelentette, hogy az egyetlen, "ami lehűtheti a kedélyeket az országban" az, ha Janukovics elnök azonnal választásokat ír ki. Leszögezte, hogy mihamarabb új kormányt kell alakítania a parlamentnek, az ellenzék pedig készen áll a kormányzásra. "Most nem órákról, hanem percekről van szó" - hangoztatta a politikus. Sürgette továbbá, hogy a parlament hozza vissza a 2004-es alkotmányt, amely jelentősen szűkítette az elnöki jogköröket a parlament javára.

Oleh Tyahnibok, a Szabadság (Szvoboda) párt elnöke szerint a hatalom provokálta a tüntetőket az újabb harcra. A parlamentben tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a rendőrök kezdték az összetűzést, előbb ők lőttek rá, és dobtak oszlató gránátokat a békés demonstrálókra, akiket azért hívott az ellenzék a parlament elé, hogy támogassák az ellenzéki képviselőket az alkotmány módosításában.

mti / Fotó: Reuters

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.