Pesti Srácok

Megállapodott Janukovics és az ellenzék, de a radikálisok kitartanak

Megállapodott Janukovics és az ellenzék, de a radikálisok kitartanak

Pénteken délután bejelentették, hogy aláírta Viktor Janukovics elnök és az ellenzék három vezetője a német-francia-lengyel külügyminiszteri trió és az orosz emberi jogi ombudsman által tető alá hozott szerződést. A parlamenten kívüli különféle ukrán nacionalista mozgalmakat tömörítő Jobb Szektor ugyanakkor bejelentette, hogy nem fogadja el a megállapodást.

Az ukrán ICTV tévécsatorna tudósítása szerint a megállapodás értelmében 48 órán belül visszaállítják Ukrajnában a 2004-es alkotmányt, 10 napon belül nemzeti egységkormány alakul, alkotmányos reform kezdődik, amely legkésőbb szeptemberig újraszabályozza az elnök, a kormány és a parlament jogköreit, majd az új alkotmány elfogadását követően, de legkésőbb az év vége előtt előre hozott elnökválasztást tartanak. Ahogy várható volt, az ukrán parlament elfogadta a feltétel nélküli amnesztiát mindazok számára, akiket a kormányellenes tüntetések miatt tartóztattak le. - tudta meg az MTI.

A BBC információja szerint az egyezmény azt is kiemeli, hogy az illegálisan tartott fegyvereket be kell szolgáltatni a belügyminisztériumnak a 2004-es alkotmányt helyreállító törvény hatályba lépésétől számított 24 órán belül. A tüntetők táborát ugyanakkor addig nem bontják el Kijevben, amíg "minden követelésüket nem teljesítik". Pénteken este az ukrán belügy elkezdi kivonni Kijev belvárosából az ukrán rohamrendőrséget és a hadsereget. A Majdanon csak a helyi kijevi rendőrség fog járőrözni.

PestiSracok facebook image

Az Index az ITAR-TASZSZ hírügnökségre hivatkozva megírta, hogy a parlamentben benyújtottak egy olyan törvényjavaslatot, ami alapján pár órán belül kiengedhetnék Julija Timosenkót a börtönből.

A parlamenten kívüli különféle ukrán nacionalista mozgalmakat tömörítő Jobb Szektor bejelentette, hogy nem fogadja el a pénteken Viktor Janukovics ukrán elnök és a parlamenti ellenzék három vezetője között aláírt megállapodást. A Jobb Szektor, amely nagyon aktívan részt vett a kijevi kormányellenes megmozdulásokban, közölte, hogy folytatja harcát "az országot kormányzó rezsim eltávolításáig" - írta a TVN24 lengyel hírtelevízió híradására hivatkozva a NOL.

MTI / NOL / Index / Origo - Fotó: AFP

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.