Pesti Srácok

Mi, igazi baloldaliak minden reményünket elvesztettük

Mi, igazi baloldaliak minden reményünket elvesztettük

Az összefogásnak semmi köze a baloldali értékekhez, a tenni akaráshoz, a szolidaritáshoz, az önzetlenséghez és a hivatástudathoz – jelentette ki Liszák János volt MSZP-s politikus, büntetőjogász. Szerinte a Mesterházy–Gyurcsány–Bajnai-erőknek nincs valódi programjuk, csak az Orbán-gyűlölet tartja őket össze. S ha a DK, az MSZP és az Együtt–PM azzal foglalkozik, hogy ki, mikor, hol lesz vezető ahelyett, hogy igazi baloldali értékekre épülő programot alkotnának, akkor végleg elvesznek és hosszú távon sem ígér jót nekik. Főleg úgy, hogy már régóta a Fidesz képviseli a baloldali értékeket a parlamentben, noha egyértelműen jobbközép párt- vélekedik Liszák. - Mára pedig a megbukott emberek újra összefogtak, pedig kígyót-békát mondtak egymásra éveken keresztül. Mesterházy három év alatt egy padlóra küldött pártot próbált felemelni, a visszarendeződéssel ez a munka értelmét vesztette. Azzal, hogy a DK-s összefogás létrejött, mi, igazi baloldaliak minden reményünket elvesztettük - foglalja össze keserűen mondandóját a volt MSZP-s politikus, aki felháborítónak tartja a Ron Werber-féle kampánystílust, és a Magyar Nemzetnek kijelentette, elvi okok miatt nem vállalná Simon Gábor védelmét.

A teljes interjú az mno.hu-n olvasható.


PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.