Pesti Srácok

MNO: Civilek külföldi támogatását vizsgálná a bizottság

MNO: Civilek külföldi támogatását vizsgálná a bizottság

Tovább vizsgálhatják a balliberális kötődésű, magukat civilnek nevező szervezetek külföldi, elsősorban amerikai támogatását és az azon keresztüli esetleges befolyásszerzési kísérleteket. A Magyar Nemzet fideszes forrásokból úgy értesült, elsősorban ezért hosszabbították meg az Egyesült Államokban kipattant lehallgatási botrány magyarországi szálait vizsgáló parlamenti bizottság mandátumát.

Gulyás Gergely (fotónkon), a bizottság fideszes alelnöke a lap értesüléseit nem kívánta kommentálni. Ezzel kapcsolatban mindössze annyit árult el, hogy a javaslatára március 31-ig meghosszabbított határidőig várhatóan még legalább két-három alkalommal összeülnek.

A Magyar Nemzet kérdésére elmondta, továbbra is szeretnék meghallgatni az amerikai diplomácia Magyarországon dolgozó illetékesét. Mivel az új nagykövet várhatóan március elején foglalja el állomáshelyét, így – már csak udvariassági szempontból is – megvárják azt, és ezután hívják meg a bizottság elé. Mindezt annak ellenére, hogy tudják: az amerikai diplomácia eddig sehol sem volt túl előzékeny közreműködő a történtek feltárásában. Emellett továbbra is tervezik, hogy a washingtoni, a londoni, az ottawai és a berlini magyar nagykövetet, illetve néhány kiemelt stratégiai védett objektum vezetőjét is meghallgassa a bizottság.

PestiSracok facebook image

A fideszes politikus szerint eddig minden párt egyetértett abban, hogy tömeges emberi jogi jogsértések történtek, amelyek vizsgálatot igényelnek.

A lehallgatásokat vizsgáló bizottság a legutóbbi zárt ülésén – amikor Pintér Sándor belügyminisztert, Martonyi János külügyminisztert és a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánost hallgatták meg – az már kiderült, hogy melyik lehetett itthon az a személyi kör, amelyet lehallgathattak. Az elhangzottakat azonban a belügyminiszter titkosította.

Az USA Nemzetbiztonsági Ügynöksége a napvilágra került információk szerint már-már „orwelli mennyiségű” adatot gyűjt be nap mint nap megfigyelt célpontjaitól világszerte, de a szervezet magyarok százezreinek adataihoz is hozzáférhetett jogsértő módon. Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint elképzelhető, hogy Orbán Viktor telefonját is lehallgathatta az NSA.

A teljes cikk a MNO.hu-n olvasható.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.