Pesti Srácok

Novák Elődöt lélegeztetőgépre tették

Novák Elődöt lélegeztetőgépre tették

Novák Előd a hétvégi a Kitörés emléktúrán eltörte a bokáját, ezért meg kellett operálni a Jobbik képviselőjét. A gerincébe adott érzéstelenítő után elvesztette az eszméletét, és leállt a légzése - írja az Index. A hírportál szerint Nováknak vasárnap éjjel volt alkalma megtapasztalni „a megfulladás fájdalmát, tehetetlenségét, mint az űrben oxigén nélkül, mozgásképtelenül meghalni” – írja az Index a jobbikos országgyűlési képviselő Facebook-oldalára hivatkozva. Novákot a Szent János Kórházban lélegeztetőgépre kellett kapcsolni, mert egy bokaműtét közben leállt a légzése, és elvesztette az eszméletét. Mint írja, a műtét miatt a gerincébe fecskendezett érzéstelenítés miatt lebénult a felsőteste, a légzése leállt, és lélegeztetőgéppel mentették meg. A kévpiselő az óbudai Jobbik által szervezett, hatvan kilométeres túrán lépett rosszul a sáros terepen, így törte el a bokáját. Az úgynevezett Kitörés túrát minden év februárjában megszervezik.

A mentők felajánlották Nováknak, hogy a politikusok által használt Honvédkórházba szállítják, de ő – saját bevallása szerint – a körzeti kórházat választotta, a János-kórházi ellátással azonban nem száz százalékig elégedett: „öten fekszünk egy kórteremben, állandó húgyszagban, mit is mondjak még, pl. a koszt nagyságrendekkel jobb volt a Gyorskocsi utcai fogdában, ahova 2006. október 23-án zárt be néhány napra Gyurcsány-rezsim” – írja Novák.

Fotó: Jobbik

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.