Pesti Srácok

Offshore gázügy: felháborító, de nem úgy, ahogy az ellenzék mondja

Offshore gázügy: felháborító, de nem úgy, ahogy az ellenzék mondja

Holoda Attila közel másfél éve otthagyta Németh Lászlóné minisztériumát, mert nem tudta elviselni, hogy a politika minden szakmai érvet felülír, hogy államtitkárként is falakba ütközik, és hogy az egyenlők között mindig vannak egyenlőbbek. Az egykori helyettes államtitkár most az MVM offshore gázügyeiről mondta el véleményét az Indexnek.

Holoda szerint az ügyben amit jelenleg az ellenzéki politikusoktól hallunk, meg ami ebben tényleg felháborító, az nem ugyanaz. Az alaphelyzet ugye az, hogy az MVMP a miniszter rendeletére kapott olcsón beszerzett gázt, hogy adja olcsón a távhőcégeknek. Ez el is jutott a távhősökhöz, de nem a legegyenesebb úton, hanem volt közte egy kitérő, eladták egy részét a MET-nek, amely cég eredménye aztán látványosan megugrott. Most ezt politikusok megpróbálják úgy előadni, hogy a MET 55 milliárd forintot elvett a távhősök támogatásból. Csakhogy a dolog nem így történt, a távhőcégek ugyanis végül kaptak olcsón gázt. A dolog szépséghibája az ex helyettes államtitkár szerint az, hogy eladták a gáz egy részét a MET-nek, amely mint A Wall Street farkasa című filmben, elkezdett saját zsebre játszani, amiben van egy nagy kockázat. Az MVM ahelyett, hogy azt teljes egészében ő maga értékesítette volna, másnak adta át. És miért kellett hozzá még tároltatási szerződést is kötni? - teszi fel a kérdést Holoda, hisz az MVMP szabadon tároltathatott. Arról nem is beszélve, hogy a MET egy offshore cég, márpedig a vagyontörvény szerint többségi állami tulajdonú vállalat ilyen tisztázatlan hátterű cégekkel eleve nem szerződhet.

Ha nem vették észre, azért felelős a cég vezetője, a cég felügyelőbizottsága, igazgatósága, az energiahivatal és annak elnöke, valamint a miniszter. De aki az MVM-közgyűlésen ezt előterjesztette, az sem számolt be a tulajdonosi háttérről.

PestiSracok facebook image

Az Index interjújából kiderül, hogy a helyzet már akkor is tisztességtelen volt, amikor az E.On-é volt a gázüzlet, miért működik kicsit államként az államban az MVM, hogyan lesznek miniszterekből lobbisták, lobbistákból miniszterek, valamint mennyire vehetőek komolyan a politikusok és hogy tud egy jó ügyet elferdíteni a média.

A teljes interjú az Indexen olvasható

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.